Xiong Qinghua nem szégyelli, hogy parasztember, de festőnek vallja magát.
„Itt születtem, és még ma is itt élek."
Xiong hatévesen kezdett rajzolni teljesen autodidakta módon. Az általános iskolában ő volt a legalacsonyabb és a legcsúnyább, de rajzait mindig megdicsérték. A szomszédok azt mondogatták, hogy jó érzéke van a festészethez, és egyszer majd művész lesz belőle.
Xiongot nem érdekelte, hogy más tantárgyakból milyen osztályzatot kap, és nehezen viselte, ha osztálytársai közül valaki jobban rajzolt, mint ő. Középiskolában a rajórán kívül minden órát utált, és végül gyenge osztályzatai miatt ott kellett hagynia az iskolát. De nem hagyott fel a festészettel, és saját magát fejlesztette.
„A festést teljesen egyedül tanultam, nem szeretem, ha más mondja meg, mit, hogyan kell tenni. Ha tanítómester mellé kellene szegődnöm, akkor lehet, hogy többé nem festenék."
Szülei ízig-vérig parasztemberek, akik nem tudták támogatni második fiukat abban, hogy festő legyen, de hagyták, hogy valóra váltsa álmát. 15 évesen már nem járt iskolába, és a faluhoz közeli Xiantao város könyvtárában olvasott könyveket a festészetről. 1998-ban húszévesen házasodott meg, ahogy az a faluban szokás volt. Felesége Fu Aijiao. Xiongot még ekkor is csak a festészet érdekelte, és ez fia születése után sem változott. 2003-ban felesége Shenzhenbe ment dolgozni. Xiong végül kénytelen volt engedni a családi nyomásnak, és egy üzemben vállalt munkát. De három nap után fel is mondott első munkahelyén. 2006-ban megpróbált olyan munkát találni, amely nem áll távol a hobbijától. Egy Shenzhenhez közeli faluban, Dafenben több olyan cég működik, amely klasszikus festmények reprodukcióinak gyártásával foglalkozik. Ám a helyi galériák nem voltak kíváncsiak Xiong műveire.
„Tudomást sem vettek a tehetségemről, sőt, azt mondták, hogy még az alapvető technikákkal sem vagyok tisztában. Minél jobban lenéztek, annál kitartóbb voltam."
Xiong sohasem adta fel álmát. Felesége és szülei anyagi segítségével folytatta a festést. 2007-től minden reggel tejet hordott ki a falubelieknek. A havi 900 jüanos jövedelem azt jelentette, hogy innentől saját maga tudta finanszírozni a festést. Műveit a helyiek nem kedvelték. Szerintük túl elvontak, és nehezen érthetők. 2009-ben egy régi osztálytársa, Lei Caibing látogatott haza Shenzhenből. Ő javasolta, hogy festményeiről tegyen fel fotókat az internetre, és így próbálja meg eladni azokat. 2010-ben egy asszony öt festményét akarta megvenni, de Xiongnak fogalma sem volt, hogy mennyit szokás kérni egy festményért. Végül 5 ezer jüanért adta el az öt képet. Sohasem gondolta volna, hogy valaki egyszer ilyen sok pénzt ad majd az alkotásaiért.
Ettől kezdve nagy fordulatot vett Xiong élete. Még több időt szentelt a festészetnek, és még lelkesebben alkotott. Guo Yukuang, egy pekingi galériatulajdonos havonta egy művet rendelt tőle. 2015 januárjában és 2016 júliusában egy-egy önálló kiállítása is volt. Ma már szép vagyona van, és senki sem neveti ki a faluban.
Sokat javult az élete. Új házat épített, és továbbra is mindene a festészet. Még ma is szülőfalujában él.
„A festészet már az életem szerves része. Nincs olyan pillanat, hogy ne ez járna az eszemben. A célom az, hogy életem során kétezer művet készítsek."
20170402xiongqinghua |
