• Magunkról• Oldaltérkép• Kapcsolat
HÍREK MÁS PERSPEKTÍVÁBÓL
Nagyvilág | Gazdaság | Biztonságpolitika | Kultúra és Társadalom
Közép-európai befolyásának növelésére törekszik a Bank of China (Hungária)
2017-07-24 16:09:11
CRI

„Az Övezet és Út kezdeményezés felvetése óta eltelt három évben a kínai bankszféra jelentős erőfeszítéseket tett a tőkekihelyezés terén, és rengeteg banki szolgáltatást nyújtott az érintett projekteknek. 2016 végéig összesen 9 kínai tőkéjű bank az Övezet és Út érintette 26 országban összesen 62 első szintű kirendeltségét hozott létre. Ezzel egy időben az érintett országok pénzintézetei fokozatosan a kínai piacra kerülnek. Ennek bizonyítéka, hogy 2016 végéig 20 ország 54 kereskedelmi bankja nyitott Kínában fiókot" — számolt be Pan Guangwei, a kínai bankszféra szövetségének igazgatóhelyettese május közepén Pekingben a Panoráma újságírójának. És példaként említette a Bank of China (Hungária) Zrt.-t is.

„Magyarországnak, mint az Övezet és Út mentén elhelyezkedő országnak a Kínához fűződő kapcsolatait a régóta felhalmozódott barátság és együttműködések rengeteg gyümölcse alapozza meg. 2016-ban a kínai–magyar kereskedelmi forgalom elérte a 9 milliárd dollárt, ami a világkereskedelmi pangás ellenére növekedést jelentett" — mondta Chen Siqing, a Bank of China elnöke.

A bank elnöke szerint a Bank of China küldetése, hogy tőkével és hitelekkel segítse a két ország közepes és kisvállalkozásai közti együttműködéseket.

„A Bank of China elmúlt másfél évtizedes magyarországi működésének köszönhetően szavatolt a hitel a helyi közepes és kisvállalkozások számára, és bővül a kétoldalú kereskedelmi forgalom" – fogalmazott Chen Siqing.

A Bank of Chinának jelenleg két szervezeti egysége van Magyarországon, a Bank of China (Hungária) Zrt. és a Bank of China Limited Magyarországi Fióktelep. Az előbbi 2003-ban alakult meg, akkoriban még az egyetlen kínai vagyonú hitelintézet volt a közép- és a kelet-európai országokban. 2014-ben a kínai bank pénzszolgáltatási kapacitásának és a piaci befolyásának bővítése érdekében létrejött a Bank of China magyarországi leányvállalata. 2017 januárjában a bank a magyar kormánnyal stratégiai partnerségről szóló együttműködési egyezményt kötött, a kínai jegybank Magyar Nemzeti Bankkal kötött bankközi piaci ügynöki szerződésének és a renminbi (RMB) elszámolási mechanizmus létrehozásának megvalósítója lett, a Budapesti Értéktőzsdével pedig stratégiai együttműködésről szóló memorandumot írt alá.

2015 júniusában Magyarország lett az első olyan európai ország, amely aláírta Kínával az Övezet és Út memorandumát. „Az Övezet és Út segítséget, lökést ad az adott megállapodások aláírása előtt, egyébként iránymutató szerepe is van a megállapodásokban rögzítettek végrehajtása számára" — nyilatkozta Chen Huaiyu, a Bank of China (Hungária) végrehajtó elnöke a Panoráma újságírójának.

Chen úr a megállapodásokkal kapcsolatban még elmondta:

„A Bank of China a közép- és a kelet-európai országok első kínai tulajdonú hitelintézetét nyitotta meg. Többéves fejlődése révén meglehetősen jó együttműködést folytat a magyar kormánnyal és magyar partnereivel. Mindezek következtében kötöttünk egy sor megállapodást, amelyek célja, hogy az együttműködések bővítése révén megvalósítsuk az Övezet és Út koncepciójának konkretizálását."

A 2012-t megelőző időszakban a bank Magyarországon főleg magánügyfelek tranzakcióival, vagyis hagyományos betételezéssel, átutalással és valutaváltással foglalkozott. Azóta viszont a vállalkozásokat szolgáló ügyletekre fordít nagyobb energiát. Chen Huaiyu ezzel kapcsolatban elmondta, hogy már a MOL, az MVM és a Magyar Telecom is a Bank of China kiemelt ügyfelei közé tartoznak. A velük folytatott együttműködések révén fokozatosan emelkedik a bank befolyása Magyarországon.

A jüan nemzetközivé válásával párhuzamosan a fióktelep Magyarországon betöltött szerepe is egyre kiemelkedőbbé válik. 2015-ben a bankot renminbielszámolású banknak jelölte ki a kínai jegybank, és ezzel London, Párizs, Frankfurt és Luxemburg után Budapest lett az ötödik ilyen központ, az egyetlen a közép- és kelet-európai országokban. A magyar fióktelep a Magyar Nemzeti Bank számára is nyitott elszámolási betétet, illetve a kínai kötvénypiacra történő tőkebefektetés közvetítésének betétét, tájékoztatott a Bank of China magyarországi fióktelepének vezérigazgatója és arra emlékeztetett, hogy 2016 áprilisában a magyar leányvállalat segítségével a magyar kormányzat Hongkongban sikeresen jegyeztetett egymilliárd jüan értékű dim sum kötvényt. Az előkészítés utolsó szakaszába került a magyar kormánynak az a terve is, hogy kétmilliárd jüan értékű pandakötvényt bocsásson ki Kínában, közölte Chen úr, aki azt is elmondta, reméli, hogy a magyar államkötvény Kínában történő kibocsátása segíthet a jüan helyi tartalékpénznem szerepének bővülésében.

„Reméljük, hogy a közeli jövőben a helyi kormány a jüant felveszi a valutatartalékai közé. Ugyanakkor az egyik fontos munkánk Magyarországon, hogy a helyi vállalatok minél többet használják a jüant az elszámoláskor. A helyi bankokkal együttműködve a cégek és a magánszemélyek között is terjesztjük a jüan alkalmazását" — mondta Chen Huaiyu a Panoráma újságírójának.

Külföldi bankként lényeges, hogy megvalósítsuk a lokalizációra tett ígéreteinket, vagyis tevékenységeinket a helyi feltételekhez, követelményekhez és elvárásokhoz igazítsuk, mondta Chen Huaiyu. Ugyanakkor ez a bank számára is elkerülhetetlen a működési hatékonyság növelése érdekében. A Bank of China budapesti fiókjában a munkanyelv az angol, de olyan magyar kollégáik is vannak, akik jól tudnak kínaiul, és olyan kínai munkatársaik is vannak, akik jól tudnak magyarul. A 30 éves Li Xiangyu 2012 óta ügyfélmenedzserként dolgozik a fióktelepen. 10 éves korában jutott el Magyarországra tanulni. Munkatapasztalatairól beszélve Li Xiangyu megállapította:

„Fő feladataim és felelősségem között szerepel pénzügyi támogatás nyújtása a kínai vállalkozások számára az Övezet és Út építése céljából. A helyi kormányzattal és ügyfelekkel fenntartjuk a rendszeres kommunikációt, és gyakran keressük fel az ügyfeleinket. Úgy érzem, hogy hazám, Kína erejének emelkedésével az európaiak és az európai vállalkozások részéről nagyon jó irányba változtak a kínai vállalkozásokkal kapcsolatos vélemények. Mivel régóta lakom itt, tudom, hogy pár évvel ezelőtt az európaiak egészen másképpen vélekedtek a kínaiakról. Egyszóval a külföldi üzletemberek egyre inkább üdvözlik a Bank of China szerepét."

A magyar leányvállalatnál dolgozó 37 éves magyar ügyfélmenedzser, Czigel Bálint a közepes és kisvállalkozások számára nyújtandó hitelezéssel foglalkozik. Czigel nagy érdeklődést tanúsít a kínai nyelv és a kínai történelem iránt. Sok külföldihez hasonlóan Kínával kapcsolatos első ismeretei a kungfuból származtak.

„Kínával kapcsolatban esetemben a saolin kungfu volt az első élmény. A fiammal kedveljük a kínai kungfut, gyakran magunk is gyakoroljuk" — mondta Czigel úr a Panoráma újságírójának és hozzátette: a Bank of China magyarországi tranzakcióinak bővítésével párhuzamosan az ő munkájának kerete is fokozatosan bővül, így például a kínai vállalatok és a magyar üzleti körök közti kapcsolatok fejlesztésében is ad segítséget.

Mint kínai kollégája, Li Xiangyu említette, az Övezet és Út megvalósításának támogatásául is szolgál Budapesten a Bank of China leányvállalata. Erről a hosszú távú tervről is nyilatkozott Chen Huaiyu, a fióktelep vezérigazgatója:

„Az Övezet és Út központi szemléletén nyugszik az érintett országok közös fejlődésének és közös előnyeinek előre vitele. Ebben a folyamatban a Bank of Chinának, mint külföldön is működő kínai tőkéjű pénzintézetnek felelősségét kell vállalnia a közös előnyök konkretizálásáért. Egyre több kínai tőkéjű cég végez külföldön is tevékenységet, aminek köszönhetően az érintett országok infrastrukturális építkezéseinek színvonala emelkedik, és ez lehetőséget nyújt számunkra, monetáris intézetek számára is. Ugyanakkor arra is ösztönöz minket, hogy jobban integrálódjunk a helyi közösségbe. számunkra azért nagyon jelentős az Övezet és Út kezdeményezés, mert konkrét programjain keresztül szorosabb kapcsolatot hozhatunk létre a helyi kormánnyal és vállalkozásokkal a hosszabb távú fejlődés érdekében."

Ami a Bank of China jövendő programjait és a jövőbeli tranzakcióinak központját illeti, Zhang Gang, a Bank of China magyar fióktelepének vezérigazgató-helyettese a következőkről tájékoztatta a Panoráma újságíróját:

„Az Övezet és Út kezdeményezés égöve alatt és a 16 plusz 1 együttműködés keretében a bank központi munkái és feladatai közé tartozik az infrastrukturális létesítmények építésének elősegítése, a monetáris összekapcsolás és a személycserék segítése, a magyar vállalkozók megismertetése a kínai piacra kerülés lehetőségeivel, továbbá a jüan nemzetközivé válásának előmozdítása. Többek között abból látható majd érdemi haladás, hogy bankunk egyre több közösségi felelősséget vállal, és a külföldi szervezeti tőkebefektetőknek egyre több segítséget adunk a bankközi piaci forgalom területén."

A szöveg kialakításában részt vettek: Chen Meng

Wang Qian

Liu Qing

Qu Gongze

Wang Yuzhe

Vélemény
Hírek top10
Műsorok top10
Egészségtippek
Heti kínai vicc
• Az úrfi
Ketten vitatkoznak: ki a boldogabb, a nagyúr avagy az úrfi? Egyikük azt mondja, hogy a nagyúr a boldogabb, hiszen minden földi jóval rendelkezik, mindenkinek parancsolhat. A másik viszont azt állítja, hogy az ifjú úr a boldogabb, hiszen gond nélkül él, mindent készen kap, nem úgy mint az apja...
More>>
Nyelvlecke
Bemelegítés
Párbeszédek
Nyelvi Lábjegyzet
Kulturális tippek
Gyakorlatok
Turizmus
Világörökség
Táj-kép
Utazzunk a múzeumokba
MűsorvezetőkKapcsolat
E-mail: hun@cri.com.cn Tel: 86-10-6889-2124 Fax: 86-10-6889-2089
Címünk:
Hungarian Service, CRI-32 China Radio International P.O.Box 4216, BEIJING P.R.China 100040
© China Radio International.CRI. All Rights Reserved.
16A Shijingshan Road, Beijing, China