• Magunkról• Oldaltérkép• Kapcsolat
HÍREK MÁS PERSPEKTÍVÁBÓL
Nagyvilág | Gazdaság | Biztonságpolitika | Kultúra és Társadalom
A kínai külügyi szóvivő reagált az 500 milliárd dollár értékű kínai termékek elleni védővámmal kapcsolatos jelentésre
2018-07-25 18:01:43
CRI
A Kínai Nemzetközi Rádió jelentése szerint Geng Shuang, a kínai külügyminisztérium szóvivője július 23-án szokásos sajtóértekezletén Donald Trump amerikai elnök 500 milliárd dollár értékű kínai termékek elleni védővámmal kapcsolatos fenyegetésére reagálva elmondta, hogy Kínát nem lehet megfélemlíteni.

Geng Shuang kijelentette, hogy az Egyesült Államok szándékosan indította el a kereskedelmi háborút, amelyet Kína nem szeretne folytatni, ám nem is fél tőle. Szükség esetén Kína nagyon határozottan és egyértelműen ellen fog állni. Kína korábban már többször kifejtette az álláspontját, Geng Shuang ezt nem ismételte meg, hanem két mondatot mondott ezzel kapcsolatban: először is, Kínát nem lehet megfélemlíteni, Kína magabiztos és képes megvédeni a kínai nép érdekeit. Másodszor, Kína azt javasolja az Egyesült Államoknak, hogy higgadtan, ésszerű magatartással kezelje és oldja meg a kérdést.

Geng Shuang reagált arra is, hogy Trump Kínát a jüan árfolyamának manipulálásával vádolta. Geng Shuang leszögezte, hogy a jüan árfolyamát főleg a piaci kínálat és kereslet viszonya határozza meg, a jüan fel- és leértékelődik, mindkét irányba mozoghat. A kínai gazdaság fejlődése jó tendenciát mutat, és ez a jüan árfolyama stabilitásának erős támasztéka. Geng Shuang ismételten hangsúlyozta, hogy Kína nem szándékozik a jüan mesterséges leértékelésével stimulálni az exportot. Ez Kína következetes álláspontja.

Vélemény
Hírek top10
Műsorok top10
Egészségtippek
Heti kínai vicc
• Az úrfi
Ketten vitatkoznak: ki a boldogabb, a nagyúr avagy az úrfi? Egyikük azt mondja, hogy a nagyúr a boldogabb, hiszen minden földi jóval rendelkezik, mindenkinek parancsolhat. A másik viszont azt állítja, hogy az ifjú úr a boldogabb, hiszen gond nélkül él, mindent készen kap, nem úgy mint az apja...
More>>
Nyelvlecke
Bemelegítés
Párbeszédek
Nyelvi Lábjegyzet
Kulturális tippek
Gyakorlatok
Turizmus
Világörökség
Táj-kép
Utazzunk a múzeumokba
MűsorvezetőkKapcsolat
E-mail: hun@cri.com.cn Tel: 86-10-6889-2124 Fax: 86-10-6889-2089
Címünk:
Hungarian Service, CRI-32 China Radio International P.O.Box 4216, BEIJING P.R.China 100040
© China Radio International.CRI. All Rights Reserved.
16A Shijingshan Road, Beijing, China