• Magunkról• Oldaltérkép• Kapcsolat
HÍREK MÁS PERSPEKTÍVÁBÓL
Nagyvilág | Gazdaság | Biztonságpolitika | Kultúra és Társadalom
Xi Jinping megerősítette Északkelet-Kína fellendülését
2018-09-29 12:31:48
CRI

Xi Jinping Kínai Kommunista Párt (KKP) Központi Bizottságának (KB) főtitkára, államelnök, a Központi Katonai Bizottságának elnöke három északkelet-kínai tartományban is látogatást tett, ahol az Északkelet-Kína fellendülése téma kapcsán hívott össze szemináriumot és fontos beszédet mondott. Megerősítette, hogy lelkiismeretesen végre kell hajtani a kínai sajátosságú szocializmus új korszakáról szóló gondolatot és a KKP 19. Kongresszusának szellemeit, meg kell valósítani egy sor, a KKP KB Északkelet-Kína fellendülésével kapcsolatos határozatot és tervet, ki kell tartani az új fejlesztési gondolatok mellett, fel kell frissíteni a gondolatokat, aktívan kell haladni, tovább kell mélyíteni a reformot, hogy az előnyöket felhasználva új színpadon, új kötelezettségekkel és új eredményekkel megvalósuljon Északkelet-Kína fellendülése.

Xi Jinping szeptember 25-28. között Qiqihaer, Songyuan, Liaoyang és Fushun városokban tekintette meg, hogy milyen úton jár Északkelet-Kína fellendítésének helyzete.

Xi elmondta: „Olyan hatalmas országban, mint Kína nem hiányozhat a mezőgazdaság. A mezőgazdaság fellendítése a tudománytól és a technikától függ, ezért szárnyat kell adni a mezőgazdaság modernizálását célzó tudományos és technológiai újításoknak."

Szeptember 26-án délelőtt Xi Jinping két nagy állami tulajdonban lévő, eszközök gyártásával foglalkozó vállalathoz is el látogatott Qiqihaer városban. A nemzetközi piacok tovább bővítésére ösztönözte a vállalatokat annak érdekében, hogy az Övezet és Út építésében nagyobb eredményeket érjenek el.

Xi Jinping ugyanezen a napon, a délutáni órákban érkezett meg Songyuan városba, ahol a Chagan tóhoz is ellátogatott. A Chagan tó Kína tíz legnagyobb édesvízi tavának egyike. Xi Jinping megtekintette a Chagan tó déli részének ökológiavédelmi helyzetét is.

Xi Jinping bizakodó azzal kapcsolatban, hogy jó kezekben van a Chagan tó, továbbra is biztosítják a tó megfelelő ökológiai környezetét és fenntartják a zöld fejlesztését.

Vélemény
Hírek top10
Műsorok top10
Egészségtippek
Heti kínai vicc
• Az úrfi
Ketten vitatkoznak: ki a boldogabb, a nagyúr avagy az úrfi? Egyikük azt mondja, hogy a nagyúr a boldogabb, hiszen minden földi jóval rendelkezik, mindenkinek parancsolhat. A másik viszont azt állítja, hogy az ifjú úr a boldogabb, hiszen gond nélkül él, mindent készen kap, nem úgy mint az apja...
More>>
Nyelvlecke
Bemelegítés
Párbeszédek
Nyelvi Lábjegyzet
Kulturális tippek
Gyakorlatok
Turizmus
Világörökség
Táj-kép
Utazzunk a múzeumokba
MűsorvezetőkKapcsolat
E-mail: hun@cri.com.cn Tel: 86-10-6889-2124 Fax: 86-10-6889-2089
Címünk:
Hungarian Service, CRI-32 China Radio International P.O.Box 4216, BEIJING P.R.China 100040
© China Radio International.CRI. All Rights Reserved.
16A Shijingshan Road, Beijing, China