• Magunkról• Oldaltérkép• Kapcsolat
HÍREK MÁS PERSPEKTÍVÁBÓL
Nagyvilág | Gazdaság | Biztonságpolitika | Kultúra és Társadalom
A Kínai Központi Rádió és Televízió elnökének újévi köszöntője
2019-01-01 17:24:28
CRI
2019. január 1-jén Shen Haixiong, a Kínai Központi Rádió és Televízió (CMG) elnöke a rádión és a világhálón keresztül köszöntötte a médiánk külföldi hallgatóit és internetes követőit, és újévi jókívánságait fejezte ki számukra. Shen Haixiong elmondta: „A világnak be kell mutatni Kínát, Kínának be kell mutatni a világot, meg kell erősíteni az országok népei közötti kölcsönös megismerést és barátságot", ami mindig a Kínai Központi Rádió és Televízió eredeti és azóta is változatlan célja és küldetése. 2019-ben lesz a Kínai Népköztársaság kikiáltásának 70. évfordulója, amelynek alkalmából a Kínai Központi Rádió és Televízió még nagyobb erőfeszítéssel mutatja be az új időszak valódi, többoldalú Kínáját minden követőjének. Most hallgassuk meg Shen Haixiong újévi beszédét:

Kedves barátaink!

Az új év első napsugarának megérkezésével a Kínai Központi Rádió és Televíziónak, valamint munkatársainknak nevében jókívánságaimat küldöm minden külföldi követőnknek. Boldog új évet kívánok!

Több mint 1300 évvel ezelőtt Wang Bo, a Tang-dinasztia ismert költője egy verset ajánlott Du családnevű barátjának, amelyben egy később szállóigévé vált mondatot így fogalmazott meg: „Ha megértjük egymást, akkor lehetünk bármilyen nagy távolságban egymástól, mégis mintha szomszédok lennénk." Ez a versrészlet most tökéletesen visszaadja mindazt, amit Önök, barátaink iránt érzek.

Hiszen Önök számára ez talán egy teljesen új hang. Igen, tavaly márciusban több média összevonása eredményeképpen alakult ki a Kínai Központi Rádió és Televízió, amelyben az Önöknek korábban ismerős Kínai Nemzetközi Rádió, Kínai Televízió és Központi Népi Rádió egyesültek. Ricardo Huerta, egy argentin követőnk közösségi hálózati oldalunkon az alkalmat üdvözölve ezt a hozzászólást írta: „Üdvözölöm a Kínai Központi Televízió és Rádió létrehozását! Úgy érezem, hogy Kína mindig nagyon kedves és szép, ám jobban érzem a barátság újdonságának erejét."

Nagyon köszönjük a régi és új barátaink őszinte ösztönzését, hogy soha ne felejtsük el az eredeti célunkat. Az új Kínai Központi Rádió és Televízió továbbra is felvállalja azon küldetését, hogy a világnak bemutatja Kínát, Kínának pedig bemutatja a világot, erősíti az országok népei közötti kölcsönös megismerést és barátságot. Reméljük, hogy még jobban teljesítjük a feladatunkat, és megfelelünk az Önök elvárásainak!

Xi Jinping kínai államelnök azt mondta, hogy „Kína fejlődéséhez szükség van a világra, a világ konjunktúrájának szintén szüksége van Kínára." Az elmúlt évben kamerával, mikrofonnal, tollal erősítettük a Kína és a világ közötti kommunikációt. A kínai reform és nyitás politika bevezetésének 40. évfordulójáról, az első Kínai Nemzetközi Importexpóról, a Kína–Afrika Együttműködési Fórum pekingi csúcsértekezletéről szóló tudósításaink átfogó nemzetközi figyelmet keltettek. A valóság alapján hangoztattuk álláspontunkat, szilárdan kiálltunk az igazság mellett az APEC és a G20-csoport értekezletéről készített tudósításaink során, támogatjuk a szabadkereskedelmet, előmozdítjuk a globalizációt. Igyekszünk összekötni Kínát és a világot a „Kínai–orosz főcímek", a „Kína–Oroszország", a „Kína-Japán", a „Kína-Spanyolország" és más külföldi nyelvű telefonos alkalmazással, amelyeknek megkönnyítettük a használatát. A „Sanghaji Együttműködési Szervezet támogatása", a „Találkozzunk Sanghajban a Kínai Nemzetközi Importexpón" és más internetes, közösségi hálózati programjainkat sok külföldi barátunk követte figyelemmel. Ugyanakkor aktívan összekapcsoltuk az országokat is, hogy az általunk szervezett Bo'ao Ázsiai Fórum Ázsiai Médiacsúcsnak és a Hongqiaói nemzetközi pénzügyi médium és agytrösztök értekezletének nagy figyelmet szenteljenek. A „Kínai filmek afrikai bemutatásának útja", a „Kínai színház", illetve a „Kína rajongója vagyok" című akcióprogramjainkon keresztül sok külföldi szeretett bele Kínába.

Az új esztendőben köszöntjük a Kínai Népköztársaság kikiáltásának 70. évfordulóját. A Kínai Központi Rádió és Televízió még nagyobb erőfeszítéssel mutatja be az új időszak valódi, többoldalú Kínáját minden követőjének. Az új évben egy sor kiváló minőségű műsort készítünk Önöknek, a valóságnak megfelelően mutatjuk be, hogy Kína „a világbéke építője, a világfejlődés ösztönzője, a nemzetközi rend védelmezője". Igyekszünk új kommunikációs csatornákat létrehozni, hogy jól felhasználjuk az 5G, a mesterséges intelligencia, a big data, a felhő alapú számítás és egyéb új technikákat, hogy felgyorsítsuk a jó minőségű szolgáltatásainkat, minden erővel a világ élvonalába tartozó médiát építsünk.

Jurij Tavrovszkij orosz sinológus, a „Xi Jinping: A Kínai Álom megvalósítása" című könyv szerzője, szervezetünk régi barátja levelet fogalmazott nekünk, amelyben többek között ezt írja: „Bízom benne, hogy a Kína által felvetett emberiség sorsközösségének létrehozása utat mutat a világ fejlődésének". Helyes meglátás. Az emberiségnek csak egy Földje van, minden nemzet ezen él. Együtt törekszünk az emberiség sorsközösségének kialakítására, és arra, hogy felépítsünk egy hosszan tartó, békés, általános biztonságot nyújtó, közös konjunktúrát megvalósító, inkluzív, nyílt, valamint tiszta gyönyörű világot.

Még egyszer üdvözölöm Önöket, fogadják szívből jövő jókívánságaimat az új esztendőre! Köszönöm megtisztelő figyelmüket!


Vélemény
Hírek top10
Műsorok top10
Egészségtippek
Heti kínai vicc
• Az úrfi
Ketten vitatkoznak: ki a boldogabb, a nagyúr avagy az úrfi? Egyikük azt mondja, hogy a nagyúr a boldogabb, hiszen minden földi jóval rendelkezik, mindenkinek parancsolhat. A másik viszont azt állítja, hogy az ifjú úr a boldogabb, hiszen gond nélkül él, mindent készen kap, nem úgy mint az apja...
More>>
Nyelvlecke
Bemelegítés
Párbeszédek
Nyelvi Lábjegyzet
Kulturális tippek
Gyakorlatok
Turizmus
Világörökség
Táj-kép
Utazzunk a múzeumokba
MűsorvezetőkKapcsolat
E-mail: hun@cri.com.cn Tel: 86-10-6889-2124 Fax: 86-10-6889-2089
Címünk:
Hungarian Service, CRI-32 China Radio International P.O.Box 4216, BEIJING P.R.China 100040
© China Radio International.CRI. All Rights Reserved.
16A Shijingshan Road, Beijing, China