Február 20-án Han Changfu kínai mezőgazdasági és faluügyi miniszter Pekingben kifejtette, hogy 2018-ban a kínai mezőgazdaság és falvak fejlesztése új eredményeket ért el, a szegénység felszámolása valódi haladást valósított meg, a falvak revitalizációja jól kezdődött. A tisztviselő kifejtette, hogy nemrégiben kiadták a Kínai Kommunista Párt Központi Bizottsága és a kínai Államtanács útmutatását a mezőgazdaság és a falvak prioritásos fejlesztésének falvakkal, falusi lakosokkal és mezőgazdasággal kapcsolatos munkáiról. Eszerint Kína földrendszerreformmal vezeti a falvak új reformját, továbbra is ösztönzi a falvak fejlesztését.
Aznap a kínai Államtanács Sajtóirodája által tartott tájékoztatón Han Changfu bemutatta, hogy 2018-ban a kínai mezőgazdaság és falvak fejlesztése új eredményeket ért el. 2018-ban az élelmiszer-termelés kb. 658 millió tonna volt, ami azt jelenti, hogy a területen folyamatos a 600 millió tonna fölötti eredmény. A hús, a tojás, a tej, a gyümölcsök és zöldségek, a halászati és más fontos mezőgazdasági termékek kínálata is bőséges volt tavaly. A falusiak jövedelme folyamatosan gyorsan nőtt, a falvakban a lakosok egy főre jutó rendelkezésre álló jövedelme 14 617 jüan volt.
A tisztviselő rámutatott, hogy a falusiak és a föld közötti kapcsolat megfelelő kezelése a falvak reformja elmélyítésének fő feladata, és főleg a földrendszerreformmal vezetik és mozdítják elő a falvak reformját.