• Magunkról• Oldaltérkép• Kapcsolat
HÍREK MÁS PERSPEKTÍVÁBÓL
Nagyvilág | Gazdaság | Biztonságpolitika | Kultúra és Társadalom
[Utazás Kínában] She megye Xu Guo boltíve
2015-12-11 16:13:21
CRI

A lefegyverzően egyszerű nevű She megye az Anhui tartomány déli részén található Huangshan városhoz tartozik. Valaha Hui állam hat megyéjének egyike volt, sőt még az állam kormányzati központjának szerepét is betöltötte. Ez nemcsak a történészek számára érdekes adat, hanem a turistáknak, a megyébe látogatóknak is, hiszen aprócska helyről van szó, ahonnan azonban valaha egy államot igazgattak, még ha csak egy kisebbet is.

És ez még hagyján, de úgy tartják, hogy ez a hui opera szülőhelye, valamint a Hui tusfesték és a She dörzskő gyártási helye is, ami tényleg szép teljesítmény egy kicsi megyétől. Viszont ennyit igazán el is várhatunk egy olyan településtől, amelyet Qin Shihuang császár alapított i. e. 221-ben.

She megyétől északra fekszik a Huangshan hegy, Hangzhou pedig keleti irányba található. Hegy és víz tehát egyaránt van She megyében, ami a kínai szépérzék számára már elég is a boldogsághoz. És She megye esetében ezzel tökéletesen egyet is lehet érteni.

A megyében magától értetődően sok apró hidat lehet látni, hui stílusban készült épületekben laknak vízparti házaikban a helyiek és hui stílusú pavilonokban pihenhetnek meg a megye látogatói sétáik során. Persze csak ha már felkeresték a megye legfontosabb nevezetességeit.

Például a Xu Guo boltívet. Ez egy kőből épült kínai típusú diadalív, amelyet 1584-ben, tehát a Ming-dinasztia idején állítottak fel. Mégpedig az a Xu Guo, akinek a nevét viseli, és aki a Ming-dinasztia idejének politikusa és hadvezére volt. Három császárt is szolgált és meghódította a mai Jünnan tartományt. Majd szülőhelyére vonult vissza és felállíttatta a diadalívet.

A kőépítményen a kor jeles kalligráfusa, Dong Qichang számos felirata látható, a négy oldalán pedig pompás vésetek díszítik az építményt.

Északról egy repülő sárkány, amely a császárt üdvözli. A belsejében egy sas és egy borz vésete látható, ők a fiatal és ígéretes császárt szimbolizálják.

A keleti oldalon a sárkánykapu felett átrepülő hal képe látható, ami azt szimbolizálja, hogy Xu Guo nagy erőfeszítései miatt lett jól ismert személyiség, és ugyebár ennek az emlékívnek a megrendelője. Belül három leopárd és egy szarka látható. Ez annak a jelképe, hogy Xu Guo három alkalommal lépett magasabb szintre.

Délen két mitológiai állat, a főnix és a qilinnek nevezett kínai egyszarvú látható, ezek a társadalom virágzását szimbolizálják. Belülről égben táncoló sas látható, ez magát Xu Guót szimbolizálja.

A nyugati oldalon felhők övezte daru látható, ami a társadalmi békére utal. A belső részen pedig szarvas van, ami Xu Guo becsületességének szimbóluma.

Az egész diadalív, amelyet nagyszerűsége, impozáns kialakítása miatt keleti Diadalívnek is neveznek fekete és kék színű kőből készült.


Vélemény
Hírek top10
Műsorok top10
Egészségtippek
Heti kínai vicc
• Az úrfi
Ketten vitatkoznak: ki a boldogabb, a nagyúr avagy az úrfi? Egyikük azt mondja, hogy a nagyúr a boldogabb, hiszen minden földi jóval rendelkezik, mindenkinek parancsolhat. A másik viszont azt állítja, hogy az ifjú úr a boldogabb, hiszen gond nélkül él, mindent készen kap, nem úgy mint az apja...
More>>
Nyelvlecke
Bemelegítés
Párbeszédek
Nyelvi Lábjegyzet
Kulturális tippek
Gyakorlatok
Turizmus
Világörökség
Táj-kép
Utazzunk a múzeumokba
MűsorvezetőkKapcsolat
E-mail: hun@cri.com.cn Tel: 86-10-6889-2124 Fax: 86-10-6889-2089
Címünk:
Hungarian Service, CRI-32 China Radio International P.O.Box 4216, BEIJING P.R.China 100040
© China Radio International.CRI. All Rights Reserved.
16A Shijingshan Road, Beijing, China