Tudjuk jól, hogy a szépség nemcsak egyszerűen mulandó, illékony és törékeny, de eszméje igencsak helyhez és időhöz kötött. Ami itt és most szép, az itt és máskor, ott és most, illetve ott és máskor akár csúnya is lehet, lehetett.

Ennyit mindenképpen le kellett szögezni elöljáróban a most következők miatt. A 膀爺 bǎng yé szóról, majd pedig a mögötte meghúzódó jelenségről lesz ugyanis szó. A kínai elnevezése ugyan Kínán kívül szinte mindenkinek ismeretlenül cseng, pedig 膀爺 bǎng yé-vel már mindenki találkozott életében, ezt biztosan lehet állítani. Talán csak az eszkimók nem.

A 膀爺 bǎngyé szó szerinti jelentésének ismerete még nem segít ennek az univerzális kulturális zsákutcának vagy mellékvágánynak a megértésében, de mindenképpen itt kell kezdeni. A 膀 bǎng szó magyarul annyit tesz, hogy váll, felsőkar, kar. A második szótag, a 爺 yé sem egyszerűbb, az ugyanis lehet, apa, nagypapa, bácsi jelentésű is. A kettőt együtt, vagyis a 膀爺 bǎng yé szót pedig körülbelül úgy lehetne magyarra fordítani, hogy nagypapa válla. Vagy apa felkarja.

Illetve a 膀 bǎng és a 爺 yé megadott, korántsem teljes jelentései alapján még hét másik birtokos szerkezettel. De mint látni fogjuk, még ez a kilenc lehetséges fordítás, sőt a többi próbálkozás (felkaros papa, vállbácsi, kartata stb.) sem elég a jelenség leírására, hiszen mint majd merészen érvelni fogunk, itt a már eddig elmondottak, különösen az univerzális jellegéről tett megállapítás ellenére is az egyik gyönyörű kínai reáliáról van szó.

Felületesen szemlélve a dolgot megelégedhetnénk annyival, amennyit Litkai Gergely mondott Az álom én vagyok című 2016-os szilveszteri rádiókabaréban: „Mert ugye a póló mindig felcsúszik mellközépig, a nadrág pedig a csípőnél fékez". Az alábbiakban kiderül, hogy mennyivel többről van szó a 膀爺 bǎng yé esetében. Olyan férfiakra használják ugyanis a kifejezést, jellemzően Pekingben, akik a nyári melegben meztelen felsőtesttel mutatkoznak. Trikójukat, pólójukat vagy ingüket magától értetődő eleganciával a vállukra vetik, esetleg kezükben tartják. Kínában valahogy nem szokás a derékra kötni, illetve ujjatlan ruhaneműk lévén ez kivitelezhetetlen is lenne, szóval nem szokás mondjuk a nadrágba tűrni a feleslegesnek gondolt és érzett fehérneműt.