• Magunkról• Oldaltérkép• Kapcsolat
HÍREK MÁS PERSPEKTÍVÁBÓL
Nagyvilág | Gazdaság | Biztonságpolitika | Kultúra és Társadalom
Az „Övezet és út" elősegíti a határokon átnyúló e-kereskedelem fejlődését
2017-06-15 14:21:19
CRI

A napokban negyedik alkalommal rendezték meg a baráti kereskedelmi kamarák nemzetközi konferenciáját Pekingben (4th Beijing International Conference of Friendly Chambers of Commerce), amelyen 51 ország és térség kamaráinak vezetői, a nagykövetségek kereskedelmi tisztviselői, valamint kínai és külföldi vállalatok képviselői vettek részt. A konferencián a résztvevők megvitatták az „Övezet és út" kezdeményezésben érintett országok határon átnyúló e-kereskedelmének fejlesztése által hozott kihívásokat és lehetőségeket, és az „Övezet és út" kezdeményezés keretében javaslatot tettek a városi kamarák uniójának létrehozására. Ez új platformként szolgálhat a kis- és középvállalkozásoknak az „Övezet és út" nemzetközi együttműködéseiben való részvételhez.

A Kínai Nemzetközi E-kereskedelmi Központ kutatóintézetének adatai azt mutatják, hogy 2016-ban Kína határon átnyúló e-kereskedelmi forgalma körülbelül 5,85 billió jüanra rúgott, ami az azt megelőző évihez képest 28,2 százalékos növekedést jelent. A határokon átnyúló online kiskereskedelmi forgalom 1,25 billió jüan volt, ami a teljes forgalom 21,4 százalékát jelenti. A határokon átnyúló e-kereskedelem kiskereskedelmi importja 306 milliárd jüan, exportja pedig 944 milliárd jüan volt. Kínában a tengerentúli vásárlók száma elérte a 41 milliót, ami 78,3 százalékos emelkedés.

Li Mingtao, a központ kutatóintézetének vezetője a konferencián elmondta, hogy a határokon átnyúló e-kereskedelemtől függő online kiskereskedelem gyors ütemben fejlődött. Mint fogalmazott, statisztikai adatok azt mutatják, hogy a határokon átnyúló e-kereskedelemtől függő online kiskereskedelem kielégíti a kínai fogyasztók igényeit a tengerentúli minőségi termékek iránt, és egyidejűleg egyre több kínai kisvállalat exportálja a termékeit a határon átnyúló e-kereskedelmen keresztül.

Li szerint a 13. ötéves terv alapján a kínai e-kereskedelem fejlődése hozzájárul egy globális együttműködésen alapuló nemzetközi e-kereskedelmi piac létrehozásához, a határon átnyúló e-kereskedelemben részt vevő kínai vállalatok szorosabban együttműködnek az „Övezet és út" kezdeményezésben érintett országokkal, előmozdítják a politikai és kereskedelmi cserekapcsolatokat, valamint pénzforgalmat.

Artur Siejka, Lengyelország pekingi nagykövetségének kereskedelem- és befektetésfejlesztéssel foglalkozó tisztviselője kifejtette, hogy Lengyelországban késéssel indult meg az e-kereskedelem, de a lengyel e-kereskedelmi piac gyors ütemben fejlődik, és az éves növekedési ütem eléri a 25 százalékot. 2015-ben a lengyel e-kereskedelmi piac kereskedelmi forgalma több mint 30 milliárd zloty volt, és a piac szép kilátások előtt áll. Hozzátette, hogy Lengyelország kész együttműködni Kínával az e-kereskedelem területén. A tisztviselő elmondta, hogy a Kína és Lengyelország közötti e-kereskedelmi együttműködésben vannak nehézségek. Vannak olyan lengyel e-kereskedelmi vállalatok, amelyek nem értik pontosan a kínai piac fejlődésének tendenciáit, ugyanakkor a kínai vállalatok sincsenek pontosan tisztában a lengyel piaci viszonyokkal. Mint mondta, reméli, hogy gyakoribbak lesznek a cserék a két fél között, és konferenciákon keresztül népszerűsítik a lengyel e-kereskedelmi ipart. Meg kell erősíteni a kölcsönös megismerést, ami elősegíti az e-kereskedelmi piac fejlődését.

Rajesh Kazi Shrestha a nepáli-kínai ipari és kereskedelmi kamara elnöke úgy véli, hogy a kínai e-kereskedelmi piacra szép kilátások várnak. Kína Nepál második legnagyobb kereskedelmi partnere, de Nepál Kínába irányuló kivitele nem túl jelentős. A kamara elnöke reméli, hogy a jövőben az Alibaba platformjain és más e-kereskedelmi platformokon keresztül növelhető lesz a Kínába irányuló kivitel.

Shrestha elmondta, hogy a napokban megvitatták a nepáli kézműves termékek – sálak, szőnyegek, gobelinek, ékszerek – exportját Kínába.

A mostani konferencián a pekingi, párizsi, bécsi, berni, római és bukaresti kereskedelmi kamara kezdeményezésére az „Övezet és út" kezdeményhez kapcsolódóan létrehozták a városi kamarák unióját, amelynek célja az, hogy megerősítsék az érintett országok ipari és kereskedelmi körei közötti bizalmat, kiegészítsék egymást, és bővítsék az együttműködéseket. Az unió nyitott rendszer, ami lehetővé teszi minél több tag csatlakozását.

Li Mingtao, a Kínai Nemzetközi E-kereskedelmi Központ kutatóintézetének vezetője hozzátette, hogy egyre több kis- és középvállalat vesz részt a nemzetközi kereskedelemben az e-kereskedelmi platformokon keresztül, ezért a határokon átnyúló e-kereskedelmi együttműködésekben a kamarák szintjüktől függetlenül híd szerepet kell játszanak a politikai cserekapcsolatokban és a szabályok megfogalmazásában. Mint mondta, a határokon átnyúló e-kereskedelmi együttműködésekre számos politikai kihívás vár, és a vállalatok nehezen tudnak érvényt szerezni az elvárásainak. Ha a kamarák híd szerepet játszanak a kormány és a vállalatok között, és létrejön valamiféle kommunikációs mechanizmus, akkor ez kedvezően hat az e-kereskedelmi ipar fejlődésére. Ezenkívül a kamarák egyedülálló szerepet játszanak a nemzetközi szabályok és előírások megfogalmazásában, részt vesznek a szabályok és előírások kidolgozásában, és ennek során koordinálnak.

Vélemény
Hírek top10
Műsorok top10
Egészségtippek
Heti kínai vicc
• Az úrfi
Ketten vitatkoznak: ki a boldogabb, a nagyúr avagy az úrfi? Egyikük azt mondja, hogy a nagyúr a boldogabb, hiszen minden földi jóval rendelkezik, mindenkinek parancsolhat. A másik viszont azt állítja, hogy az ifjú úr a boldogabb, hiszen gond nélkül él, mindent készen kap, nem úgy mint az apja...
More>>
Nyelvlecke
Bemelegítés
Párbeszédek
Nyelvi Lábjegyzet
Kulturális tippek
Gyakorlatok
Turizmus
Világörökség
Táj-kép
Utazzunk a múzeumokba
MűsorvezetőkKapcsolat
E-mail: hun@cri.com.cn Tel: 86-10-6889-2124 Fax: 86-10-6889-2089
Címünk:
Hungarian Service, CRI-32 China Radio International P.O.Box 4216, BEIJING P.R.China 100040
© China Radio International.CRI. All Rights Reserved.
16A Shijingshan Road, Beijing, China