• Magunkról• Oldaltérkép• Kapcsolat
HÍREK MÁS PERSPEKTÍVÁBÓL
Nagyvilág | Gazdaság | Biztonságpolitika | Kultúra és Társadalom
A Nemzetközi Zenei Nyári Tábor elősegíti a hagyományos kínai zene külföldi terjedését
2017-07-27 19:42:26
CRI

Az utóbbi években az „Övezet és Út" kezdeményezés a Kína és a külföldi országok közötti barátság megerősítésének új hídja lett. A kulturális cserekapcsolatok pedig ennek leghatékonyabb és leguniverzálisabb részének tekinthetők.

Mint tudjuk, a zene a világ közös nyelve, a zenében nem léteznek országhatárok. 2012 júniusában a Kínai Központi Zeneakadémia létrehozta a Zenei Konfuciusz Intézetet, hogy még szélesebb körben terjesszék a kínai zenekultúrát és a különböző országok népei is élvezhessék a kínai klasszikus zenét. A Zenei Konfuciusz Intézet egyik fontos programja a Nemzetközi Zenei Nyári Tábor, amelyet eddig már négy egymást követő évben rendeztek meg, június, illetve július két hetében. A táborban a világ különböző országaiból jött zeneszeretők, zenével foglalkozók, előadók, énekesek, zenészek, komponisták ismerkednek meg a hagyományos kínai hangszerekkel, hallgatnak előadásokat a kínai zenéről, és felkeresnek ismert kínai zeneakadémiákat. A Nemzetközi Zenei Nyári Tábor az elindulása óta eltelt négy esztendőben egyre jobban felkeltette a külföldi zeneszeretők érdeklődését. Ezzel kapcsolatban Guo Shulan, a Kínai Központi Zeneakadémia rektora az alábbiakat mondta:

„Az elmúlt négy évben a Nemzetközi Zenei Nyári Tábor öt kontinens nyolc országából 11 egyetem Konfuciusz Intézetének 166 zeneszerető hallgatóját hívta meg Kínába. A táborba érkezők felkeresték Pekinget, Tiencsint, Jünnan és Hunan tartományt, hogy megismerjék a kínai hangszereket és megtapasztalják a kínai kultúrát, azon belül is elsősorban a kínai zenekultúrát. Elmondható, hogy a Nemzetközi Zenei Nyári Tábor olyan multikulturális platform, amelyen keresztül a külföldi zeneszeretők megismerik és megszeretik a kínai zenét."

A magas színvonalú szakmai képzés érdekében a Kínai Központi Zeneakadémia Zenei Konfuciusz Intézete több világhírű művészt hívott meg előadásokat tartani a táborba érkezőknek. Emellett a zenei tábor résztvevői még felkeresnek különböző kínai zeneakadémiákat, vidékre utazva közelről tapasztalhatják meg a kínai népzenét és a hangszereket. Ezzel kapcsolatban Liu Yuening, a Zenei Konfuciusz Intézet irodájának vezetője elmondta, hogy minden évben gazdag programokat szerveznek a táborba érkezőknek, akik ennek köszönhetően nemcsak a kínai zenével ismerkednek meg, hanem több oldalról szereznek tapasztalatokat a kínai kultúráról.

„2017-ben a 4. Nemzetközi Zenei Nyári Tábor idején több mint 50 zenei eseményt szerveztünk, így például több közismert művész tartott ismeretterjesztő előadást, a táborban kisebb koncerteket rendeztek, valamint gazdag zenei életű kínai városokban tettünk látogatást" – mondta Liu Yuening.

2017-ben Peking adott otthont az „Övezet és Út" csúcsfórumának. A Kínai Központi Zeneakadémia művészei hagyományos kínai, illetve nyugati hangszerek felhasználásával ennek az eseménynek a tiszteletére szerezték a Selyemút című zenekari művet, amelyet 2017. július 3-án, a 4. Nemzetközi Zenei Nyári Tábor nyitókoncertjén mutattak be először a közönségnek. A zeneművet nagy tetszéssel fogadták a zenei tábor résztvevői, a hagyományos kínai hangszerek is rendkívül érdekelték őket. Ezzel kapcsolatban Chen Bing zenekarvezető kifejtette:

„2017 májusában a Kínai Központi Zeneakadémián létrehozták az Övezet és Út Nemzetközi Zenei Uniót, ami a Pekingben zajlott »Övezet és Út« csúcsfórumon elért egyik fontos eredmény lett. Ebből az alkalomból komponálták az Akadémia művészei a Selyemút című zenekari művet, amelyet hagyományos kínai és modern nyugati hangszereken kell előadni. Ez azt szimbolizálja, hogy a kínai és a külföldi cserekapcsolatok megerősítésének köszönhetően az ősi selyemút a 21. században új fejlődési szakaszba lépett."

A Nemzetközi Zenei Nyári Táborban a külföldi zeneszeretők nemcsak a ragyogó kínai zenét csodálták meg, hanem a különböző hagyományos kínai hangszereket felhasználva új zeneműveket is szereztek. Így például a 4. Nemzetközi Zenei Nyári Tábor dán tagjai Andersen művének felhasználásával komponálták A király új ruhája című zenekari művet. A zenemű komponálásáról szólva Chen Bing többek között elmondta:

„Több mint 200 évvel ezelőtt írta Andersen dán író A király új ruhája című mesét, most pedig a dán vendégeink hagyományos kínai hangszerekre komponáltak belőle zeneművet. Ezáltal Kelet és Nyugat nemcsak térben találkozott, hanem időben is párbeszédet folytat."

A Nemzetközi Zenei Nyári Tábornak már négyéves múltja van. Fiatalsága ellenére a tábor fontos szerepet játszik a kínai–külföldi kulturális kapcsolatok, különösen a zenei cserekapcsolatok elősegítésében. Ahogy azt Guo Shulan rektor megfogalmazta:

„A híres ókori kínai filozófus, Mencius azt mondta, hogy a közös szellemi élvezet jobb, mint az egyéni szórakozás. A szép zenében közösen kell gyönyörködnünk. Reméljük, hogy a Nemzetközi Zenei Nyári Táboron keresztül elősegítjük a világ zenei kultúrájának sokszínűségét és felvirágzását. Ebben a munkában a Kínai Központi Zeneakadémia örömmel vesz részt. Akadémiánk fontos szerepet játszik a kínai zene külföldi megismerésének elősegítésében."

Vélemény
Hírek top10
Műsorok top10
Egészségtippek
Heti kínai vicc
• Az úrfi
Ketten vitatkoznak: ki a boldogabb, a nagyúr avagy az úrfi? Egyikük azt mondja, hogy a nagyúr a boldogabb, hiszen minden földi jóval rendelkezik, mindenkinek parancsolhat. A másik viszont azt állítja, hogy az ifjú úr a boldogabb, hiszen gond nélkül él, mindent készen kap, nem úgy mint az apja...
More>>
Nyelvlecke
Bemelegítés
Párbeszédek
Nyelvi Lábjegyzet
Kulturális tippek
Gyakorlatok
Turizmus
Világörökség
Táj-kép
Utazzunk a múzeumokba
MűsorvezetőkKapcsolat
E-mail: hun@cri.com.cn Tel: 86-10-6889-2124 Fax: 86-10-6889-2089
Címünk:
Hungarian Service, CRI-32 China Radio International P.O.Box 4216, BEIJING P.R.China 100040
© China Radio International.CRI. All Rights Reserved.
16A Shijingshan Road, Beijing, China