• Magunkról• Oldaltérkép• Kapcsolat
HÍREK MÁS PERSPEKTÍVÁBÓL
Nagyvilág | Gazdaság | Biztonságpolitika | Kultúra és Társadalom
Titkos történet, hun film
2014-03-31 14:58:05
CRI
„Egyik kezemben cserebogár, a másikban vörösbor, ez volt a desszert"- emlékszik vissza Daubner György 2007-es kínai utazására, ahol egy vacsorameghívás alkalmával főfogásként sült ganajtúrófélét kapott kínai vörösborral.

„Már akkor is a fejemben volt ez a hun téma, és amikor a kumningi (Kumning a dél-nyugat-kínai Yunnan tartomány székhelye – K.M.) teaföldeken megkérdeztem a teaszedőt, hogy tudja-e, kik voltak a hunok, teljesen képben volt. Nincs is olyan, akinek van tévéje és ne tudna róluk" - kezdi Daubner György, A hunok titkos története című dokumentumfilm rendezője, akivel a Shaanxi tartománybeli Jingbianben, egy hunokkal foglalkozó nemzetközi konferencián beszélgettünk.

„A források is kiemelik az első kínai császár meglehetősen köztudott történetéből a hun relációt – folytatja Daubner, miszerint Qin Shi Huangdi sokat hadakozott a hunokkal: megjósolták neki, hogy ők lesznek a veszte. Állítólag ezért kezdett bele a kínai nagy fal építésébe is, azonban annyi embert vezényelt a munkálatokhoz, hogy az igen megterhelte a kínai erőforrásokat; elégedetlenség söpört végig az országon és a császár fia – talán ennek, talán az ehhez társuló politikai korrupciónak köszönhetően – később bele is bukott egy felkelésbe. Szóval úgy gondolom, hogy aki ismeri Qin Shi Huangdit - márpedig őt minden kínai

ismeri -, az valószínűleg ismeri a hunok történetét is.

Mindez tovább erősítette bennem, hogy utánajárjak a hunok történetének így később felutaztunk északra Höhhot városába (Belső-Mongólia Autonóm Terület székhelye – K.M.) a hun múzeumig."

Ebből a látogatásból egy hétórás anyag született, a csapat ugyanis itt találkozott a múzeum igazgatójával, illetve a hunokkal foglalkozó tudomány három helyi szakértőjével is, akikkel interjúkat is rögzítettek. Egyikük szerint a hunok alapították a világ első nomád birodalmát.

„Gyerekkorom óta érdekel ez a téma, és ez a 2007-es út volt az, ami elindította a film ötletét: ott szereztem a legtöbb információt. Feltettem azt a kérdést is, hogy a mai kínai történész szerint vajon fejlettek vagy barbárok voltak-e és – talán meglepő módon – egyikük az előbbit válaszolta, azaz (a maguk módján) fejlettnek látta őket. A dokumentumfilm azt mutatja be, hogy a kínaiak hogyan látják a hunokat. Egy egészen kis stábbal forgattuk két nap alatt: ketten, hivatásos operatőr nélkül dolgoztunk, így az egésznek talán az a hátránya, hogy néha letettük a kamerát és magunkat filmeztük. Kis riportfilm készült amatőr módon, amatőr kamerával, amit otthon kiegészítettem lovasíjász és vágtajelenetekkel, illetve szinkronnal és animációkkal, hogy nézhető film váljon belőle" – folytatja Daubner, aki azt is kiemeli, hogy a filmben több olyan alapvető dolog hangzik el, ami a magyar nézők számára nem igazán köztudott.

Szerinte az egyik ilyen az,hogy az első kínai nagy falat a hunok ellen építették, a másik pedig, hogy a kínaiak azért tartják fontosnak a hun kultúra ápolását, mert a jelenleg Kínában élő 56 nemzetiség egyike a hun nemzetiség. Mivel a hun kultúra beolvadt a kínai kultúrába, a kínaiak szerint ennek az ápolása a kínai állam feladata.

Daubner a hun kultúrát érintő két fontos dologra hivatkozik; kiemeli, hogy „a hun állam és birodalom az első hun törzsek megjelenését követő négyszáz évig fennmaradt (i.e. 209-ben jön létre a hun állam és ezt a dátumot még Mongólia is állami ünnepként ismeri el), valamint a hunok rájönnek valami olyasmire, amire a többiek nem. És ezért sikerül a hatalmukat olyan sokáig fenntartani és ezért válnak vezetővé."

A rendező ezzel a munkájával szeretné felhívni a figyelmet a sztyeppei népekre és arra is, hogy hogyan látják őket a kínaiak.

„Szerintem a történelemoktatás mindenhol a világon nagyon keveset foglalkozik a sztyeppei népekkel" - folytatja. Most egy kutatókörúton vagyunk, adatgyűjtést végzünk és az előző téma pontos kifejtésén dolgozunk. Korábban, egy kéthónapos körút részeként Mongóliában már készítettünk felvételeket, ahol az Ulánbátori Mezőgazdasági Egyetem rektorával is beszélgettünk. Az ő álláspontjuk szerint a hun kultúra nem nomád, hanem sztyeppei kultúrának számít."

A Shaanxi tartománybeli Jiangbian járás nemzetközi szimpóziuma is egy a csoport állomásai közül. Korábban jártak már Höhottban az egyetemen, ahol a helyi professzorokkal találkoztak, most pedig háromfős stábbal érkeztek a kétnapos konferenciára.

„Mellettem, mint rendező mellett operatőr és még egy fő dolgozik, valamint tolmács és egy független orientalista szakértő is nagyban segíti a munkát" - fejezi be a beszélgetést Daubner György.

„Azt tervezem, hogy a későbbiekben ebből készítek egy filmet, A hunok igaz története vagy A hunok útján munkacímmel. Ehhez most Xi'ánba készülünk további kutatásokat folytatni."

Készítette: K.E.


Vélemény
Hírek top10
Műsorok top10
Egészségtippek
Heti kínai vicc
• Az úrfi
Ketten vitatkoznak: ki a boldogabb, a nagyúr avagy az úrfi? Egyikük azt mondja, hogy a nagyúr a boldogabb, hiszen minden földi jóval rendelkezik, mindenkinek parancsolhat. A másik viszont azt állítja, hogy az ifjú úr a boldogabb, hiszen gond nélkül él, mindent készen kap, nem úgy mint az apja...
More>>
Nyelvlecke
Bemelegítés
Párbeszédek
Nyelvi Lábjegyzet
Kulturális tippek
Gyakorlatok
Turizmus
Világörökség
Táj-kép
Utazzunk a múzeumokba
MűsorvezetőkKapcsolat
E-mail: hun@cri.com.cn Tel: 86-10-6889-2124 Fax: 86-10-6889-2089
Címünk:
Hungarian Service, CRI-32 China Radio International P.O.Box 4216, BEIJING P.R.China 100040
© China Radio International.CRI. All Rights Reserved.
16A Shijingshan Road, Beijing, China