A makaói vezető a makaói fejlődésről beszélt
2019-09-16 15:54:54
CRI

A Kínai Médiatársaság jelentése szerint He Yicheng, a Makaói Különleges Közigazgatási Terület 5. vezetője a minap a kínai „egy ország, két rendszer" politikáról, illetve a makaói gazdaság fejlődéséről beszélt tudósítónknak.

He Yicheng az „egy ország, két rendszer" politika végrehajtásáról hangsúlyozta, hogy az „egy ország" elv a legalapvetőbb, ennek megfelelően kell végrehajtani a „két rendszer" politikát.

Makaó egy főre jutó GDP-je a legmagasabb Kínában, az elmúlt években Makaó újabb fejlődési lehetőségeket talált. He Yicheng kifejtette, hogy az „egy ország, két rendszer" politika mellett a kínai központi kormány úgy döntött, hogy Makaó fontos turisztikai város, több támogatást nyújt Makaónak a kínai¡Vportugál kereskedelmi együttműködésekhez is. Jelenleg a Guangdong¡VHongkong¡VMakaó-öböl gazdasági terület fejlesztési terve miatt Makaó még több kulturális együttműködést folytat a kínai városokkal.

He Yicheng még kifejtette, hogy az idei év a Kínai Népköztársaság megalakulásának 70. évfordulója, és reméli, hogy Kína még jobban fejlődik, ez ugyanakkor minden kínai kivánsága is.

Kapcsolat

E-mail: hun@cri.com.cn
Tel: 86-10-6889-2124
Fax: 86-10-6889-2089

Címünk:

Hungarian Service, CRI-32 China Radio International P.O.Box 4216, BEIJING P.R.China 100040
© China Radio International.CRI. All Rights Reserved.
16A Shijingshan Road, Beijing, China