Az amerikai elnök találkozott Liu He-vel
2019-10-12 14:46:29
CRI

A Kínai Médiatársaság jelentése szerint október 11-én Donald Trump amerikai elnök a Fehér Házban találkozott Liu He-vel, a Kínai Kommunista Párt Központi Bizottságának tagjával, kínai miniszterelnök-helyettessel, egyben a kínai–amerikai gazdasági és kereskedelmi párbeszéd ügyeivel foglalkozó kínai csoport vezetőjével, aki részt vett a kínai–amerikai gazdasági és kereskedelmi tárgyalás újabb fordulóján.

Liu He először Xi Jinping üzenetét adta át az amerikai elnöknek, amely szerint az elmúlt időkben a kínai és amerikai tárgyalási csoport jól kommunikált, eredményeket is értek el, amit mindkét nép üdvözöl. Remélhetőleg a két fél óvatosan oldja meg a kérdéseket, hogy a kínai–amerikai kapcsolatok stabilan és egészségesen fejlődjenek, ami előnyös a két országnak, sőt a világnak is.

Liu He az újabb tárgyalási fordulóról is beszámolt az amerikai elnöknek.

Trump elnök jókívánságait küldte Xi Jinping kínai államelnöknek, és elmondta, hogy az amerikai–kínai kapcsolatok intenzíven fejlődnek, tiszteletben tartja Kínát és Xi Jinping államelnököt. Örömmel látja, hogy eredményes volt a tárgyalás, mondta Donald Trump amerikai elnök.

Kapcsolat

E-mail: hun@cri.com.cn
Tel: 86-10-6889-2124
Fax: 86-10-6889-2089

Címünk:

Hungarian Service, CRI-32 China Radio International P.O.Box 4216, BEIJING P.R.China 100040
© China Radio International.CRI. All Rights Reserved.
16A Shijingshan Road, Beijing, China