2019-ben Pekingben a napok több mint 60%-ában jó volt a levegő minősége
2020-01-22 10:40:25
CRI
A Pekingi Környezetvédelmi Hivatal a minap közzétette a pekingi biológiai környezet állapotáról szoló 2019-es beszámolót. Eszerint tavaly a fővárosi biológiai környezet állapota jó volt, a levegő és a föld alatti víz minősége sokat javult, tavaly Pekingben a napok több mint 60%-ában jó volt a levegő minősége.

A levegőminőség tekintetében Liu Baoxian, a Pekingi Környezetvédelmi Hivatal környezetellenőrzéssel foglalkozó főosztályának vezetője elmondta, hogy 2019-ben a jó levegőminőségű napok száma jelentősen emelkedett, és a különböző szennyező anyagok sűrűsége is sokkal csökkent. Liu hozzátette, 2019-ben a PM2,5 mutatója 12,1%-kal csökkent az előző évhez képest. A pekingi kormányzat illetékes szervei akcióprogramot dolgoztak ki a levegő megtisztítására. Az akcióprogram megvitatásakor a levegőszennyezés megelőzése kapcsán a közösség fellelőssége is felmerült. Liu így nyilatkozott.

„A levegőminőség színvonala szempontjából kiindulva 2019-ben a jóminőségű napok száma 240 volt, ez 65,8%-át tette ki az összesnek, I-es minőségű nap 85 volt, súlyosan szennyezett nap csupán 4. De a PM2,5 még a pekingi levegő főbb szennyezőanyaga."

Statisztikai adatok szerint 2019 végén a pekingi gépkocsik száma elérte a 6,1 milliót. Annak érdekében, hogy hatékonyan meg lehessen előzni a gépkocsik számának gyors növekedésével járó levegőszennyezést, Peking most egy olyan szabály kidolgozását tervezi, amellyel csökkenthető lenne a gépkocsik száma, hangsúlyozza Liu Baoxian.

„Most azt vizsgáljuk, van-e lehetőség arra, hogy korlátozzuk a főváros útjait használó, de nem pekingi rendszámú gépkocsik számát, ezzel csökkentve a járművek összes számát a fővárosi utakon."

Az életszínvonal emelkedésének köszönhetően egyre többen engedhetik meg maguknak, hogy gépkocsit vásároljanak. A pekingi kormányzat kifejtette, hogy a jövőben a fővárosban továbbra is érvényben lesz a gépkocsik rendszámának utolsó számjegye szerinti napi forgalomkorlátozás. Ezzel egyidejűleg Peking még nagyobb erővel ellenőrzi majd a gépkocsik által kibocsátott szennyező gázok mennyiségének vizsgálatát, hogy a gépkocsik ellenőrzése még pontosabban igazodjon az országos szabványhoz.

Ezzel kapcsolatban Li Xiang, a Pekingi Környezetvédelmi Hivatal levegőellenőrzéssel foglalkozó főosztályának vezetője az alábbiakat mondta.

„2020-ban Peking továbbra is figyelmet szentel a PM2,5 megelőzésének. Előtérbe helyezzük a törvényes irányítást. Emellett integrálnunk kell a hosszútávú ellenőrzést és a rendkívüli állapot gyors kezelését. Egyebek között a dízelüzemű járművek és az illó szennyezőanyagok kerülnek a megelőzés homlokterébe. Ennek köszönhetően minden pekingi lakos tapasztalhatja kék éget és jó levegőt."

Li Xiang beszélt arról is, hogy 2019-ben a Pekingi Környezetvédelmi Hivatal 19,67 milliárd jüant fordított az újenergiás gépkocsik népszerűsítésére, ugyanakkor 47 ezer öreg, nagy károsanyag-kibocsátású gépkocsit vontak ki a forgalomból. Emellett az illetékes szervek a fővárosi utakat használó vidéki teherautókkal és a rendszámtábla nélküli motorokkal kapcsolatban is intézkedéseket ígér.

Más hírek szerint tavaly májusban Peking első kerékpárút hivatalosan használatba került is, a Changping kerületi Huilongguan lakóparkból a Haidian kerületi Shangdi software bázis felé vezet. A 6,5 kilométer hossza ellenére a bicikliút rendkívül enyhíti a forgalmat a reggeli és az esti csúcsforgalomban, hiszen ez a legjobb lehetőség elkerülni a közlekedési dugót.

Értesülések szerint a Pekingi Közlekedési Bizottság nyilvánosságra hozta a kerékpárút felhasználásáról szóló szabályt, eszerint gyalogosok és gépkocsik nem vehetik igénybe a kerékpárutat, ugyanakkor biciklizés legmagasabb sebessége nem lehet több óránkénti 15 kilométernél.

A kerékpárút működtetése hozzájárul a kevesebb szén-dioxid-kibocsátással járó életmód népszerűsítéséhez is. A Huilongguan lakóparkban élő Li kisasszony hétköznap általában a buszt és a metrót választja. Ám a kerékpárút működtetése utáni első napon Li kisasszony megpróbált kerékpározni otthona és a munkahely között.

„A kerékpározás divatos és környezettudatos, a környezet megóvása nem kizárólag a kormány elhatározásán múlik, nekünk is törekednünk kell a környezet védelmére" - mondta Li kisasszony.

2012 óta nem volt ritka a szmogos időjárás Kína több részén, különösen Pekingben és környékén, Hebei és Shanxi tartományban. Pekingben 2013 márciusában a 31 nap közül 25 napon mértek szmogot, és a fővárosi levegő szennyezettsége jóval meghaladta a nemzetközi határértéket.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) rámutatott arra is, hogy a tartós szmog valószínűleg növeli a rákos megbetegedések kockázatát. A külföldi médiák pedig arról beszéltek, hogy hamarosan eljön az az idő, amikor Peking már nem a sült kacsáról vagy a pekingi operáról, hanem a „pekingi köhögésről" lesz ismert.

A pekingi biológiai környezet állapotáról szoló 2019-es beszámolóból az is kiderült, hogy az elmúlt öt esztendőben Pekingben összesen 0,46 milliárd tonnával csökkent a szén-dioxid-kibocsátás. Az erdős területek aránya a korábbi 9,55 százalékról mára 14,36 százalékra emelkedett. A vízkörülmény tekintetében 2019-ben a fővárosi föld alatti vízminőség továbbra is javult, a szennyező anyagok átlagos sűrűsége jelentősen csökkent.

A kevesebb szén-dioxid-kibocsátással járó életmód népszerűsítése az ország stratégiájától, a különböző szintű kormányzatok vezetésétől és a közösség széles körű részvételétől függ. Ezzel kapcsolatban szakértők azt javasolják, hogy a kormány mihamarabb zárja be a Pekingben és környékén fekvő nehézipari parkokat, hiszen egyetlen ilyen hely levegőszennyezésének hatótávolsága meghaladja az 1000 kilométert is.

A pekingi biológiai környezet állapotáról szóló 2019-es beszámolóban az is szóba került, hogy tavaly Pekingben és környékén összesen 473 nehézipari gyárat zártak be. Ennek köszönhetően az energiafogyasztás 8,5%-kal csökkent, a fővárosi szektorszerkezet is tökéletesebbé vált. Ezzel kapcsolatban He Kebin, a Tsinghua Egyetem Környezetvédelmi Karának vezetője így beszélt.

„Az azonnali megelőzés a levegőszennyezés megoldásának leghatékonyabb módja, de hosszú távon a szektor és az energetika szerkezetének átalakításában kell keresni a megoldást. A jelenlegi helyzetet nézve a főváros és a környéke közötti koordinációs fejlődési stratégia fontos szerepet játszik a levegőminőség és a bológiai környzet javulásában"


Kapcsolat

E-mail: hun@cri.com.cn
Tel: 86-10-6889-2124
Fax: 86-10-6889-2089

Címünk:

Hungarian Service, CRI-32 China Radio International P.O.Box 4216, BEIJING P.R.China 100040
© China Radio International.CRI. All Rights Reserved.
16A Shijingshan Road, Beijing, China