Több kínai tartományban felütötte fejét az új típusú koronavírus
2020-01-22 15:08:05
CRI
A CMG jelentése szerint január 22-én reggel 7 óráig az új típusú koronavírus összesen 324 embert fertőzött egész Kínában, közülük hatan haltak meg. Hubei tartományban található a legtöbb fertőzéseseset, összesen 270 ember betegedett meg az új típusú koronavírustól. Pekingben tíz, Sanghajban pedig hat beteget diagnosztizáltak ezzel a vírussal. Emellett több helyen gyanús új típusú koronavírus fertőzéses esetet is találtak, például Hongkongban.

A vírus már az Egyesült Államokban, Thaiföldön, Japánban és Dél-Koreában is megjelent.

Wang Bin, az Országos Egészségügyi Bizottság betegség-ellenőrző hivatala igazgatóhelyettese szerint január 21-étől kezdve a kínai kormány mindennap közzé teszi összefoglalását a járvány állapotáról.

Gao Zhancheng, az Országos Egészségügyi Bizottság szakértői csoportjának tagja a CMG-nek adott interjújában azt mondta, hogy a jelenlegi megbetegedések szerint az új típusú koronavírus fertőzése olyan tüneteket mutat, mint például hőemelkedés, illetve köpet nélküli köhögés. 3-5 nappal a fertőzés után légszomj és a mellkas részén szorító érzés tapasztalható. Egyes betegek légzési elégtelenségben és sokkban is szenvedhetnek.

A fertőzés megelőzése érdekében ajánlott a maszk viselése, a gyakori kézmosás és a zsúfolt helyek elkerülése.

Kapcsolat

E-mail: hun@cri.com.cn
Tel: 86-10-6889-2124
Fax: 86-10-6889-2089

Címünk:

Hungarian Service, CRI-32 China Radio International P.O.Box 4216, BEIJING P.R.China 100040
© China Radio International.CRI. All Rights Reserved.
16A Shijingshan Road, Beijing, China