Legújabb fejlemények a koronavírus terén
2020-01-24 19:07:54
CRI

Minden váratlanul történt, miközben nemcsak a járvány kitöréséről van szó, hanem egy közép-kínai nagyváros imázsáról is. Korábban nem sokan tudtak Wuhan városról, ám a koronavírus járványa miatt gyorsan nő a nemzetközi ismertsége.

„Szigorú védelem és komoly megelőzés révén a járvány központját Wuhanra korlátozzák. Szorgalmazzuk, hogy Hubei tartomány és székhelyének, Wuhan városnak a kormányzata az eddiginél szigorúbb intézkedéseket hozzon, és erősítsék meg a vadállatokkal szembeni karanténvizsgálatot, hogy a városon belül meghiúsuljon a további terjedés, miközben lehetetlenné teszik a vírus kivitelét. Figyelemmel követjük az országos szituációt, és határozottan végrehajtjuk a megelőzést. A betegek gyógyítását is figyelembe vesszük, arra törekszünk, hogy ne fertőződjenek meg az orvosok" – nyilatkozta LI Bin, a Kínai Nemzeti Egészségügyi Bizottság alelnöke január 22-ei sajtótájékoztatóján.

Erre reagálva január 23-án 10 órakor Wuhan város kormányzata nyilvánosságra hozta legfrissebb döntését, hogy lezárják a város minden kijáratát, senki és semmilyen autó sem hagyhatja el Wuhant, hogy megakadályozzák a járvány kivitelét. Ezzel Kínában megkezdődött az úgynevezett Wuhan-védelmi harc.

Ennek a váratlan döntésnek a jogosságáról és céljáról tájékoztatott GAO Fu, a Kínai Tudományos Akadémia akadémikusa, a Kínai Járványbetegség-megelőző és Korlátozó Központ vezetője, a Nemzeti Egészségügyi Bizottság magas rangú szakértőcsoportjának tagja, aki épp most jött vissza Wuhanból Pekingbe.

„Mivel az eddigi adatok szerint a Wuhanból távozó betegek voltak az egyéb területek betegségeinek forrásai, vagyis elmondható, hogy a betegek mindegyike kapcsolódik Wuhanhoz, a megtett lépések azt célozzák, hogy nullára csökkenjen a városból kijutott betegek száma. Elmondhatjuk, hogy többé nem lesz olyan új beteg, aki Wuhanból jött. Ez nagyon lényeges, hiszen amennyiben Wuhanban a járvány forrása korlátozódik, akkor országos viszonylatban nem lesz újabb megbetegedés."

A Kínai Nemzeti Egészségügyi Bizottság január 24-ei legfrissebb adatai szerint január 23-án 24 óráig összesen 830 beteg fertőzöttségét erősítettek meg, ez 259-el több, mint egy nappal korábban. Eddig összesen 25 beteg halt meg, 34-en meggyógyultak, s összesen 1072 a fertőzésgyanúsak száma, fogalmazott a nyilatkozat, amely hozzátette: eddig 9507 olyan személyt tartanak számon, akik a fertőzöttekkel érintkeztek, közülük 8420-an maradnak kórházban további vizsgálatok érdekében. Kínán kívül Thaiföldön 3, Japánban, Dél-Koreában, az Egyesült Államokban és Vietnámban egy-egy beteget észleltek, tette közzé a bizottság weblapján.

Az adatok szerint 2019. 12. 31-ig Wuhanban összesen 9 millió 80 ezer lakos volt regisztrálva, és a nem állandó lakosság meghaladta az 5 milliót. Wuhanban a tenger gyümölcsei piac volt a járvány forrása. A piacon, ahol egyébként szárazföldi állatokat is árulnak, eddig már egymást követő 20 napon át végeztek fertőtlenítő munkát, és természetesen a piac be is van zárva. És mit csinálnak a betegekkel? Ezzel kapcsolatban HUANG Csaolin, a wuhani Csinyintan kórház vezérigazgató-helyettese a következőket mondta:

„Nálunk, Wuhanban nagy jelentőséget tulajdonítunk a gyógyítás munkájának, kijelölt és elkülönített helyekre koncentráljuk a betegeket, az erőforrások teljes skálája rendelkezésünkre áll, meghívjuk az érintett szakértőket is. Az észlelt új koronavírussal megfertőzött tüdőgyulladásos betegeket a kijelölt kórházakba visszük, minden egyes beteg számára kijelölünk egy gyógyító csoportot, minden egyes beteg számára megfelelő orvoslási tervet dolgozunk ki, a szabályoknak megfelelően végezzük a gyógyító munkát."

Sajnos eddig még nem derült ki azoknak a száma, akik a lappangás 14 napja során hagyták el a várost. Ezzel kapcsolatban az akadémikus arra szólított fel, hogy akik Wuhanban voltak, családjukkal együtt szigeteljék el magukat, minél több vizet igyanak, és figyeljék, hogy belázasodnak-e.

Sanghajban a főpolgármester, YING Yong sajtókonferenciáján a kormányzatának tervét illetően pár nappal korábban a CHINA MEDIA GROUP tudósítójának a következőket nyilatkozta:

„A kormányzat a város érintett intézményeit arra kötelezi, hogy hatékony intézkedéseket tegyenek a járvánnyal szemben. Fokozzuk a fertőzéssel gyanúsítottak ellenőrzését, minősítését és a szúrópróbaszerű vizsgálatot is. Amennyiben a betegség megerősítést nyer, a törvényeknek megfelelően és a meglévő szabályok alapján tesszük közé az információt a közösségnek."

A koronavírus járvány miatt a WHO Rendkívüli Bizottsága január 23-án rendezte első telefonos ülését, a részt vevő szakértők javaslatai alapján Dr. Tedros Adhanom Ghebreyesus főbiztos nyilatkozata szerint jelenleg nem deklarálják globálisan megfigyelt rendkívüli közegészségügyi esetnek a járványt. Ennek ellenére Ghebreyesus megjegyezte, hogy az új járvány lényeges kockázatot jelent Kínának, illetve az egész világnak.

„Kétségtelen, hogy ez egy váratlan szituáció Kínában, és eddig ugyan nem vált, ám válhat globális terjedésű közegészségügyi incidenssé. A járványt a WHO úgy értékelte, hogy eléggé nagy kockázatokat rejt Kínában, sőt az érintett térség, illetve az egész világ is ki van téve annak, hogy a járvány robbanásszerűen fog terjedni."

A WHO főbiztosa úgy fogalmazott, hogy Kínán kívül eddig még nem volt példa emberről emberre történő fertőzésnek, ennek ellenére nem zárják ki ennek a lehetőségét. A világszervezet előrejelzése szerint bármely országban észlelhetnek új fertőzött beteget.

„A WHO most nem javasolja, hogy szélesebb körű korlátozásokat vezessenek be utazási és kereskedelmi téren. Csupán azt tanácsoljuk, hogy a repterek kijáratainál folytassanak ellenőrzést, ami legyen része a korlátozó intézkedéseknek. Valamennyi országnak intézkedéseket kell hozni, beleértve az egészségügyi szerveket, az új típusú koronajárvány betegség vizsgálata terén."

Ami a Kínában, különösen a Wuhanban és a környező városokban tett intézkedéseket illeti, a doktor szerint irányadó jellegű tanácsokat ad a WHO, s minden országnak joga van a helyi adottságaihoz igazodóan hatásos intézkedéseket hozni.

„Kína most azt teszi, amiről úgy véli, hogy megfelelő a járvány terjedésének megfékezéséhez Wuhanban és az egyéb városaiban. Reméljük, hogy a lépések eredményesek, illetve rövid idejűek lesznek."

A WHO nyilatkozatának közzétételét követően GENG Shuang kínai külügyi szóvivő Pekingben válaszolt a nyilatkozatra.

„Értesüléseim szerint az érintett felek továbbra is fenntartják a szoros konzultációt a járvány minősítése és a kapcsolódó intézkedések vonatkozásában. A WHO Rendkívüli Bizottsága második ülést is tervez. Kína továbbra is az átláthatóság jegyében felelősségteljes magatartást tanúsít a globális közegészségügyi biztonságért, időben számol be a WHO-nak, az érintett országoknak, Tajvannak, Hongkongnak és Makaónak a járvány fejleményeiről."

Kína szomszédjában, Japánban is észleltek egy koronavírus-fertőzéses tüdőgyulladásos beteget. Emiatt a japán kormány január 21-ei ülése úgy döntött, hogy a napokban fokozzák a vizsgálatokat a repülőtereknél és a határátkelőknél, illetve feltárják a beteggel érintkezők körét. Az egyik intézkedés szerint, aki a kínai Wuhanból jön, annak az átkelőknél ki kell tölteni egy űrlapot.

„A járvány megelőzéséhez további szigorú lépésekre van szükség, fokozzuk a járvánnyal kapcsolatos információk megszerzését a koronavírusos tüdőgyulladás járványának a megfékezéséhez a biztonságos védelem érdekében" – mondta Abe Sinzó japán miniszterelnök a sajtóértekezletén.

Ezzel egy időben Dél-Koreában és Malajziában is gyors lépéseket hoztak a járvány megelőzéséért. Például a dél-koreai Incheon nemzetközi repülőtérnél létrejött egy intézkedő csoport, amely a Biztonságvédelmi Minisztériummal és a Közlekedési Minisztériummal együttműködve foglalkozik a járvány megelőzésével. A tavaszünnep eljöttével a repülőtér becslése szerint 23-ától 27-ig a reptéren várhatóan több mint 1 millió 300 ezer utas lesz a termináloknál, ezért megduplázódik a fertőtlenítés üteme. Malajziában a közegészségügyi miniszterhelyettes szemlét tartott a Kuala Lumpur-i repülőtérnél, ahol hangsúlyozta, hogy országukban nő az emberről emberre átadott fertőzés kockázata, ezért fokozni fogják a vizsgálatokat.


Kapcsolat

E-mail: hun@cri.com.cn
Tel: 86-10-6889-2124
Fax: 86-10-6889-2089

Címünk:

Hungarian Service, CRI-32 China Radio International P.O.Box 4216, BEIJING P.R.China 100040
© China Radio International.CRI. All Rights Reserved.
16A Shijingshan Road, Beijing, China