A Kínai Nemzetközi Jogi társaság elnöke: Teljesen törvénytelen, hogy egyes amerikaiak pert akarnak indítani a kínai kormány ellen
2020-05-27 20:14:40
CRI
Az utóbbi három hónap során az Egyesült Államokban az új típusú koronavírus-járvány terjedése miatt beperelték a kínai kormányt, hogy fizessen kártérítést. Ezzel kapcsolatban Huang Jin, a Kínai Nemzetközi Jogi társaság elnöke, egyben a Kínai Politikatudományi és Jogi Egyetem professzora nemrég cikket jelentetett meg.

A jogi szakértő szerint az Egyesült Államokban egy tudományos kérdést politikai és sajtóháborúvá változtattak egyes Kína-ellenes erők. Ám a kérdés nemcsak sajtóvita, hanem jogi kérdés is. Huang Jin szerint egyes amerikaiak amerikai bíróság elé akarják állítani Kínát, amivel valójában az amerikai belső törvények hatálya alá helyeznék a nemzetközi törvényeket, az amerikai belső jogi rendszer alá helyeznék a nemzetközi jogi rendszert, egypólusú rendszer alá helyeznék a többpólusú rendszert.

Huang professzor rámutatott, hogy az országok szuverenitása alapján épül fel a nemzetközi jog. A járvány miatt amerikai bíróságon feljelenteni a kínai kormányt – ez megszegi az országok egyenlő szuverenitásának elvét. Maguk a perek megszegnék a nemzetközi törvényeket és az ENSZ alapokmányát. Egyetlen országnak sincs joga egy másik ország kormányzására.

Huang Jin elmondta, hogy egy kormány járvány-visszaszorítási munkája minden szempontból közigazgatási, nem pedig üzleti tevékenység. A kormányok mindig mentelmi joggal rendelkeznek, ezért más országok nem kérhetnek kártérítést.

A Kínai Nemzetközi Jogi társaság elnöke elmondta, hogy a nemzetközi jog szempontjából mindegy, honnan származik vagy hol tör ki egy járvány, ezzel kapcsolatban az adott országnak nincs jogi felelőssége. Az Egészségügyi Világszervezet és a nemzetközi tudományos közösség még nem határozták meg, hogy honnan származik az új koronavírus. A történelem során még egyetlen ország sem vállalt „állami felelősséget" valamely járvány származási országaként. Az 1980-as években a HIV vírust az Egyesült Államokban észlelték először, de a nemzetközi közösség soha nem kért kártérítést az USA-tól.

Huang professzor kijelentette, hogy a kínai kormány időben végrehajtotta járvány-visszaszorítással kapcsolatos kötelezettségeit. A WHO vonatkozó szabályai szerint a tagországoknak időben kell értesítést adni az országukban terjedő járvány helyzetéről. Kína először december végén közölte a WHO-val, hogy ismeretlen kórokozójú tüdőgyulladás volt bizonyos kínai területen, majd január elejétől rendszeresen küldött értesítéseket a WHO-nak és az országoknak a járványról. Az Egyesült Államokban a járvány brutális terjedését főleg a belső közigazgatási problémák okozták.

A professzor a cikk végén elmondta, hogy a per teljesen politikai komédia, amely ellen határozottan kell fellépni.

Kapcsolat

E-mail: hun@cri.com.cn
Tel: 86-10-6889-2124
Fax: 86-10-6889-2089

Címünk:

Hungarian Service, CRI-32 China Radio International P.O.Box 4216, BEIJING P.R.China 100040
© China Radio International.CRI. All Rights Reserved.
16A Shijingshan Road, Beijing, China