A kínai Államtanács sajtóirodája kiadta az Új típusú koronavírus elleni kínai akció című fehér könyvet
2020-06-08 16:18:11
CRI

A kínai Államtanács sajtóirodája június 7-én kiadta az Új típusú koronavírus elleni kínai akció című fehér könyvet.

„Az új típusú koronavírus az emberiséget ért legnagyobb hatású világjárvány az elmúlt közel száz évben" – írja a fehér könyv. A fehér könyv rámutatott, hogy az ismeretlen, hirtelen kitört járványkatasztrófában Kína habozás nélkül megindította a járványmegelőzési és -kezelési harcot. A Kínai Kommunista Párt és a kínai kormány fontosnak tekintette a harcot, s gyorsan cselekedett. Xi Jinping, a KKP Központi Bizottságának főtitkára személyesen irányította, rendezte a harcot, gyors döntéseket hozott, ami szilárd bizalmat, erőt és irányt adott a kínai népnek a járvány elleni harcban.

A fehér könyv rámutatott, hogy Xi nagyon fontosnak tekintette a járványkezelési munkát, átfogóan megerősítette a vezetést. Xi hangsúlyozta, hogy első helyen kell tartani a nép létbiztonságát és egészségét. Olyan követeléseket adott, mint a bizalom megszilárdítása, az egymásnak nyújtandó segítség, illetve a tudomány alapján álló járványmegelőzés és -kezelés. Világosan követelte, hogy mindenképpen győzni kell a járványkezelési népi harcban, az átfogó harcban és a blokkoló harcban.

A fehér könyv azt írja, hogy Kína bevezette a legátfogóbb, a legszigorúbb és a leggyökeresebb intézkedéseket, példátlan tömeges karantént alkalmazott, példátlanul az egész országból forrásokat mozgósított a sok orvosi kezelés miatt. Egyetlen fertőződött beteg sem maradt le a kezelésről, egyetlen betegről sem mondtak le, s megvalósították, hogy minden gyógyítandó beteget kezeltek, minden megvizsgálandó embert megvizsgáltak, és minden olyan ember karanténba került, akinek karanténra volt szüksége.

A fehér könyv hangsúlyozta, hogy az ismeretlen vírus hirtelen támadása előtt Kína betartotta „a nép az elsődleges, az élet az elsődleges" elvet, az egész ország erejét használva gyorsan, hatékonyan mozgósította a forrásokat és erőket, illetve minden áron védelmezte a nép létbiztonságát és egészségét. Az 1,4 milliárd kínai ember áldozatokat hozva, együtt dolgozva erős járványkezelési védelmi vonalat épített, amely a nép hatalmas erejét mutatja.

A fehér könyv szerint a kemény igyekezet miatt Kína óriási árat és áldozatot fizetett, teljesen megfordította a járvány helyzetét, több mint egy hónap alatt megállította a járvány terjedési tendenciáját, közel két hónap alatt tíz alattira csökkentette a naponta bejelentett új belföldi fertőzési esetek számát, közel három hónap alatt döntő eredményt ért el a wuhani és a hubei védelm harcban, a járványkezelési blokkoló harcban is döntő stratégiai eredményt aratott.

A fehér könyv rámutat, hogy Kína mindig ragaszkodik az emberiség sorsközösségéről szóló személethez, vállalja a nagyhatalomként az országra háruló felelősségeit, s közösen harcol más országokkal. Kína a törvény szerinti, nyitott, átlátszó és felelősségteljes hozzáállást betartva időben jelentette a járvánnyal kapcsolatos információkat a nemzetközi közösségnek, fenntartás nélkül megosztotta a járványkezelési és gyógyítási tapasztalatokat más országokkal. Kína mélyen együtt érez a járvány által más népeknek hozott problémákkal, humanitárius segítséget nyújtott a nemzetközi közösségnek, s támogatta a globális járványmegelőzés és -kezelést.

A fehér könyv rámutatott, hogy a szolidaritás erős fegyvere a nemzetközi közösség járvány elleni küzdelmének. Az országok az emberiség fejlődése és az utódok érdekei miatt az emberiség sorsközösségének elméletéhez ragaszkodva együtt kell dolgozni, segíteni kell egymásnak, le kell küzdeni a járványt, s közösen ki kell alakítani az emberiség közegészségügyi közösségét.

Kapcsolat

E-mail: hun@cri.com.cn
Tel: 86-10-6889-2124
Fax: 86-10-6889-2089

Címünk:

Hungarian Service, CRI-32 China Radio International P.O.Box 4216, BEIJING P.R.China 100040
© China Radio International.CRI. All Rights Reserved.
16A Shijingshan Road, Beijing, China