Magunkról
Oldaltérkép
Kapcsolat
in Web hungarian.cri.cn
Kiruccanás Wuzhi-szigetre
2013-08-28 17:13:01 CRI


A Haitang-öbölben található Wuzhizhou-sziget Hainan tartományhoz tartozik, Sanya város központjától 30 kilométerre, a város nemzetközi repülőterétől is mindössze 38 kilométerre északkeletre fekszik, területe pedig csupán 1,48 négyzetkilométer. Tőle délre van a híres Yalong-öböl. A szigetre kompon lehet eljutni a másik szigetről, Hainanról. A nap közben 20 percenként közlekedő komp 10 perc alatt teszi meg az utat Wuzhizhou-sziget és Sanya között.

A szigetet régen Guqizhou néven ismerték, és a kínai történelmi feljegyzésekben először a Qing-dinasztia (1644-1911) idején említik. Ekkor egy templomot építettek a kínai írásjegyek legendák szerinti kialakítójának, Cang Jiének. Később a templomot újjáépítették, de ekkor már egy még legendásabb alaknak, sőt egyenesen istennek, és persze a tenger istenének szentelték. Mazu istennő a kínai halászok és tengerészek oltalmazója, és egy szigeten, ha már csak egyetlen templom lehet rajta, akkor belátható, hogy az inkább a tenger istenéé, istennőjéé legyen, mint bárki másé.

És ha már a taoista isteneknél járunk. A Qing-dinasztia neves taoista papja, Wu Huacun is járt a szigeten, ahol még egy házat épített, mégpedig azért, hogy nyugodtan foglalkozhasson sziszifuszi feladatával, az életelixír készítésével.

Jó lenne azzal folytatni, hogy még azóta is szorgalmasan keresi a szigeten levő kis házában az örök életet biztosító csodaszert, csakhogy 1949, a Kínai Népköztársaság megalakulása után úgyis el kellett volna hagynia a szigetet. A Wuzhizhou-sziget ugyanis fontos stratégiai védelmi zónává változott, magyarán a katonák vették birtokukba. Ez a helyzet az 1990-es években megváltozott, és a katonák helyett a turisták lepték el a szigetet. De persze a katonák hajdani jelenlétének nyomait még ma is lehet néhány helyen látni. Leginkább alagutak és őrposztok formájában. Tankcsapda és szögesdrót már nincsen.

A Wuzhizhou-sziget alakja pillangóra emlékeztet. Tengerpartja 5,7 kilométer hosszú. Nyugat-keleti irányban a sziget 1500 méter, észak-déli irányban pedig 1100 méter, így jön ki a közel másfél négyzetkilométeres nagyság. A sziget keleti és déli része magasabban fekszik, de azért hegyekkel borítottnak nem igazán nevezhető, még dombból is csak szelídebbek vannak itt, minthogy a sziget legmagasabb pontja sem éri el a 80 métert.

Több mint 2700 növényfaj található a szigeten, elsősorban virágok és fák, köztük igazi ritkaságok és érdekességek is. Mint például a páfrányfa (Alsophila spinulosa) és a kanári sárkányfa vagy másik nevén sárkányvérfa (Dracaena draco). Az előbbit már a dinoszauruszok is nagy delíciával legelték hajdanán, de az utóbbinak még több oka van a büszkeségre, minthogy a botanikusok szerint a sárkányvérfa a földön ma élő legrégebbi fafajtának tartható.

Az ilyen ritkaságok mellett közönséges trópusi növényekből sincsen hiány a szigeten, minthogy annak még csak egyharmadát állították az idegenforgalom szolgálatába. De remélhetőleg később is megmarad a növényzet, és akkor a jövőben is lehet helyi banánt, kókuszt, mangót és más trópusi gyümölcsöt enni.

A sziget körüli vizek élővilága szintén figyelemre méltó. Tengeri uborkák, tengeri sünök és trópusi halak szép számmal vannak Wuzhizhou-szigetnél.

Szinte kizárólag a Hainant felkereső turisták közül kerülnek ki Wuzhizhou-sziget látogatói. Mégpedig nem a hátizsákos turisták, hanem a jobb, illetve igen jó anyagi helyzetben levők. Tömegturizmusra hely sincs nagyon, például alig száz vendég alhat egyszerre a szigeten.

Ennek ellenére, pontosabban éppen ezért mégis azt kell mondani, hogy a szemet gyönyörködő tájak mellett az idegenforgalmat kiszolgáló létesítmények is kielégítik a legmagasabb igényeket. Lakhatunk a szigeten villában, faházban, italozhatunk bárokban, a tenger mellett úszhatunk úszómedencében is, van edzőterem is, de találunk még teniszpályát is, ha éppen a trópusokon támadna kedvünk teniszezni. Mindez leginkább a sziget északnyugati részén található.

A tengeri ételeket felszolgáló éttermeket szinte meg sem kell említeni, mint ahogy az is magától értetődő, hogy vannak a szigeten a tengerhez kapcsolódó, aktív időtöltést, vagy csak egyszerű tengerparti kikapcsolódást szolgáló létesítmények is szép számmal. Búvárkodhatunk víz alatti „tárlatvezetéssel", horgászhatunk a nyílt tengeren, van vízisí, yachtbérlés, szörfözés, tengeri kajakozás, motorcsónakkal vontatott vízi ejtőernyőzés, vízi banán, jetski, strandröplabda, strandfoci, sőt még a tengerbe történő ejtőernyős ugrás is kipróbálható.

Vagyis a szigeten mindenki megtalálja a neki legkedvesebb szórakozást, időtöltést. Az is, aki a nagyvárosok után nyugalmat akar, vagy aki a túlságosan modern élet után valami őseredetit akar. De az is, akinek a nyaralás alatt is szüksége van adrenalinfröccsre. Azokról a turistákról nem is beszélve, akik a romantikát keresik a szigeten.

A vízbe nyúló meredek sziklák pompás látványt nyújtanak, vihar idején pedig valami földöntúli érzés is vegyül a látványba. Ha valaki a nyugodt és csendes tengerpartot keresi, akkor a sziget északi részére kell mennie. Itt gyönyörűen tiszta, fehér homokos tengerparton lehet pihenni.

Ha a tengerpart tiszta, akkor a közeli tengernek is annak kell lennie, és persze vica versa. Nos, a tenger vize még a „legzavarosabb" részeken is 6 méter mélységig átlátható, de van, ahol egészen 27 méterig leláthatunk a kristálytiszta vízben. Persze az még érdekesebb, hogy mit látunk ebben a 27 méter magas vízoszlopban. Nyüzsgő tengeri élővilágot. Például kürtcsigát, tengeri uborkát, homárt, rákot, makrélát, fekete fedőhalat és még ki tudja hány féle trópusi halat és más élőlényt.

A Wuzhizhou-szigettől délre jó állapotban levő korallzátonyok vannak, de magánál a szigetnél nincsen zátony, sem korallból, sem másból, ami szintén nem sok sziget esetében figyelhető meg a világ tengerein. Minthogy tehát zátonyok nincsenek, még a hobbibúvárok is könnyebben tudnak merülni a szigetnél. Nem is csoda, hogy az amatőr búvárok szeretik a Wuzhizhou-sziget vizeit. A profik dettó, hiszen ők meg kimerészkednek a kicsit távolabb levő korallzátonyig.

A szigeten a turistákat fogadó legnagyobb intézmény a Sanya Wuzhizhou-szigeti Vakációközpont, amely ezen a néven 1998 óta működik. Azóta már több mint 3,2 millió turista érkezett ide, ami igencsak szép teljesítmény egy ekkor sziget esetében. A turisták nagyobb része természetesen kínai volt, de jöttek a világ más országából is szép számmal vendégek az üdülőközpontba.

Minthogy Wuzhizhou-sziget éghajlata trópusi, nincs az évnek olyan időszaka, amikor ne lehetne nyaralni a szigeten. És mivel tengerben lévő szigetről van szó, ezért a hőmérséklet is kellemes, a sziget soha nem lesz olyan katlanná, mint a nagyvárosi betonrengetegek.

Vagyis a kellemes és a még kellemesebb éghajlat közt kell a turistának választania. Az éves átlaghőmérséklet a szigeten 25-30 Celsius-fok között van. Január és március között van a leghűvösebb, ebben a három hónapban még az is elképzelhető, hogy reggel és este valakinek hosszú ujjú pólóra lesz szüksége.

Szigetek esetében a legfőbb látnivaló általában nem maga a sziget szokott lenni, hanem a tenger. Illetve a sziget és a tenger találkozása, vagyis a tengerpart. Minél kisebb egy sziget, annál inkább így van ez, elvégre nagyobb építmények el sem férnek már másfél négyzetkilométeren. A Wuzhizhou-szigetre érvényes is meg nem is az előző megállapítás. Ugyanis a ma már Mazu istennőnek szentelt temlomon kívül is vannak látnivalók a szigeten. Ilyen a Szerelmesek Hídja, a Napkelte-szikla, az Arany Teknősbéka a Tenger Felé Nyújtózik, a Szerelmesek Szigete és az Élet Kútja.

A Napkelte-szikla, ahogy a neve is mutatja, egy szikla, ahonnan kitűnő kilátás nyílik a kelő napra. Manapság azonban van még egy nevezetessége. Ha ugyanis felállunk a sziklára, van térerő, tehát onnan tudunk telefonálni a romantikázás előtt, közben, után, illetve természetesen helyett is.

(Írta/fordította: Hajnal László)

Kapcsolódó anyagok
Vélemény
Hallgassa online
Web hungarian.cri.cn
China ABC
Szavazás
Heti kínai vicc
China Radio International.CRI. All Rights Reserved.
16A Shijingshan Road, Beijing, China