A Kínai Kommunista Párt több éves fejlődés után is korszerű marad

2020-07-01 17:10:18 CRI

2020. július 1-je a Kínai Kommunista Párt létrehozásának 99. évfordulója. Mindent megtenni a népért, a népre kell fókuszálni, a boldogság keresése a kínai nép számára, a fellendülés lehetőségének biztosítása a kínai nemzetiségek számára – egyebek közt ilyen küldetéseket vitt véghez a Kínai Kommunista Párt az elmúlt közel száz év alatt. A párt vezetésével a kínai nép megvalósította a nemzetiség felszabadulását és függetlenítését, végrehajtotta az ország építését, illetve a reformot és nyitást, és Kína egy szegény és elmaradott országból a világ második legnagyobb gazdaságává vált.

A mostani új típusú koronavírus-járvány alatt a „nép elsődleges” eszme teljesen megmutatkozott. Kína mindenáron ember életeket mentett. Xi Jinping kínai államelnök a nép harcának nevezte a járványmegelőzést- és kezelést, személyesen vezette és rendezte a harcot, és a vezetésével több mint három hónap után jelentős stratégiai eredményt értek el a járvány visszaszorításában.