Kína pillanatai Genfben

2021-01-14 20:33:47

Genf a világ legfontosabb többoldalú diplomáciai központjai egyikéként Kína sok felejthetetlen pillanatának volt tanúja.

Négy évvel ezelőtt januárban Xi Jinping kínai államelnök látogatást tett az ENSZ genfi székházában, és részletesen elmagyarázta „az emberiség sorsközösségének közös építését”, bemutatta a kínai terveket a világnak a globális nagy kihívásra válaszul.

Xi Jinping elmondta a beszédében, hogy a madárinfluenza, az ebola és minden más járvány is mindig figyelmeztetést ad a világ egészségügyének, ezért a WHO-nak vezető szerepében meg kell erősíteni az ellenőrzést, a kommunikációt az információról, és a technológiai megosztást.

Az új koronavírus kitörése után a kínai államelnök „felhő alapú diplomáciával” 87-szer találkozott videón vagy beszélt telefonon, 22 fontos járvány elleni globális eseményen vett részt, és egységes példát alakított a világnak a járványhelyzetben.

„Egy hajóban létezünk. A rossz időjárásban is pontosan kell tartanunk az irányt és az ütemet, az egységgel és az együttműködésekkel a szebb jövő felé haladhatunk” – fejtette ki Xi Jinping.