A testnevelő tanárom egy feltaláló

2021-01-12 11:34:57


„Már kiskorom óta az volt az álmom, hogy világbajnok legyek - még a nevemben is benne van: Shoujin (jelentése: az első aranyérem). Amikor harmadik osztályos voltam, gyorsabban futottam a hatodikosoknál, sok jó eredményem volt, azonban az egyik edzésen elszakadt az achilles-ínam. Az orvos azt mondta, hogy ezzel véget is ért a sportpályafutásom. Így később testnevelő tanár lettem…” – mondta Bi Shoujin, a délnyugat-kínai Kunming külvárosában található Baihanchang általános iskola testnevelő tanára.

Bi Shoujin 20 éves korában kezdett tanítani abban az általnos iskolában, ahol szinte az egész fiatalságát töltötte. A diákok szemében az 58 éves testnevelő tanár egy nagy feltaláló - az iskola sportfelszereléseinek és sporteszközeinek nagy részét ő készítette hulladékból.

„Az elmúlt években sokat fejlődtek az oktatási körülmények, az önkormányzatnak köszönhetően több anyagi forrás áll rendelkezésre, van elegendő sportfelszerelésünk és egyéb eszközeink is. Ugyanakkor vannak olyan jellegzetes, saját felszereléseink is, amelyekért a diákok gyakorlatilag sorban állnak, hogy használhassák. Én készítem ezeket, szinte folyamatosan, annyira szeretik a diákok. Íme, itt van például az óriási csúzli, ami már az interneten is jól ismert. A súlya 60 kg. Eredetileg egy fa volt, amelyet az iskolánál ültettünk el, de sajnos kipusztult. Úgyhogy csúzlit készítettem a kiszáradt fatörzsből” – mondta.

Mindig, amikor Bi tanár előhozza az óriási csúzlit és felállítja a játszótér mellett, a gyerekek rögtön körülveszik és játszani szeretnének vele. A csúzligumik hat különböző nehézségben használhatók, a diákok magasságához és erejéhez tervezve. A kilőtt tárgyak vagy lövedékek szintén különbözők: a baseball-labdától a kosárlabdáig sokféle. A gyerekek szívesen versenyeznek egymással, hogy ki lő a legtávolabb. Aki eltalálja a kapu fölött lóg kis golyót a játszótér túloldalán, az lesz az iskola legjobb lövője.

„Ez egy abszolút innovatív megoldás, mert a kézi csúzli fejleszti a kar izmait, erősödnek a gyerekek, a nagy csúzlinkhoz pedig a test teljes erejére szükség van”– mondta Bi büszkén.

Igaza van. A csúzli felhúzásához a gyerekeknek be kell vetniük a teljes testi erejüket - beleértve a karokat, a derekat és a lábakat is. Ha csak az egyik testrészt edzenék, a gyerekek gyorsan ráunnának. Ezt a játékformát azonban mindannyian szeretik, soha nem panaszkodnak. Bi tanár rendhagyó és újító ötleteinek köszönhetően minden gyerek szereti a testnevelés órákat a Baihanchang általános iskolában.

„Ahogy mondani szoktam, gyerekeket tanítani olyan, mint szakácsnak lenni: mindig kreatívnak kell lenned, meg kell fűszerezned a dolgokat, érdekessé kell tenned a tanulást, a testnevelést. Mindig jó hangulatú testnevelés órákat kell tartani. Ha ugyanis élvezik az órákat, akkor imádni fogják a testmozgást” - mondta.

Az iskola kis raktára olyan, mint egy kiállítóterem, tele van kisebb-nagyobb, összesen 106 féle, több mint 11 ezer sporteszközzel, amelyet Bi Shoujin a 38 év alatt készített, köztük van 36 szabadalom is. Órák után a diákok bármikor kérhetnek innen kölcsön sporteszközöket. Az elmúlt években Bi Shoujin sok könyvet vásárolt a kézművességről, többféle anyagokat - beleértve fa rudakat, használt autógumikat, vashuzalokat, PVC-csöveket - keresett a sporteszközök elkészítéséhez, sőt, többször saját költségén vett részt a kézműves tanfolyamokon, gondolván, ha van sok különféle sporteszköz, akkor mindegyik gyerek megtalálhatja azt, ami szeret.

„Az általam tervezett sporteszközöket könnyen elfogadják a gyerekek. Egy-két óra után már megtanulják használni azokat. Miután elsajátították az alapvető mozdulatokat, új ötletekkel állnak elő, új mozdulatokat találnak ki és ez felbecsülhetetlen érték! A fadeszka cipőjük darabja 30 kg, vagyis páronként 60 kg. Amikor 16 diák kezd el járni ilyen cipőben, hát az olyan, mintha a hegyek is beleremegnének.”

Bi Shoujin alkarjai különösen izmosak, emiatt a tanítványai kedvesen Popeye, a tengerésznek becézik. Bi azt mondja, hogy ez a kézművességnek köszönhető. A hosszú fadeszka cipő Bi Shouji első kézzel készített sporteszköze. 1984-ben, amikor Baihanchang faluban tanár lett, még nagyon kevés pénzből gazdálkodott az iskola. Az összes sporteszközük csupán néhány pár törött nyelű pingpong ütő volt és egy lyukas labda. A testnevelés óra egyáltalán nem érdekelte a diákokat, inkább a sárral játszottak és madárfészkeket fosztogattak. Látva ezt, Bi fogta a régi iskolai asztalokból való fadeszkákat és cipőt készített belőlük azért, hogy egy új játékot találjon ki a gyerekeknek. A fadeszka cipő eleinte kétfős, majd négyfős játék volt, majd később már 16-an játszhatták. A gyerekek annyira megszerették a játékot, hogy amint van egy kis idejük, máris sorban állnak a játszótér mindkét végén, hogy beállhassanak egy-egy menetre. Bi-t nagy örömmel tölti el, hogy azt láthatja, ahogy a gyerekek újra megszeretik a testnevelés órát, így aztán idővel az irodáját és az otthonát is műhellyé alakította át.

Ez a régi, lyukas kosárlabdából és PVC-csőből készített “fitnesz labda”, az iskolások egyik kedvence. Ahogy kikerült ez az eszköz Bi műhelyéből, eleinte a gyerekek bokája felhólyagosodott a játéktól. Bi Shoujin átalakította az eszközt, csiszolt a tervezésen és most már nincs gond vele akkor sem, ha órákig játszanak vele a gyerekek.

„A biztonságra is gondolnom kell, amikor megtervezek egy sporteszközt. Általában legalább négy módosításra van szükség mielőtt megszületik a végeredmény. Hiszek abban, hogy a munkámnak köszönhetően a falusi gyerekeknek is ugyanolyan élvezetes élmény lehet a testnevelés óra, mint a városi gyerekeknek. Edzeni bárhol bárhogyan lehet: akár sétával, akár hegymászással is. A sport, a testmozgás egy olyan dolog, amelyet mindenki megengedhet magának” - mondta.

Régen azért készített sporteszközöket, mert egyáltalán nem volt az iskolának. Igaz, hogy ma már az iskolának rendelkezésére állnak anyagi források ahhoz, hogy rengeteg sporteszközt vásárolhasson a diákok számára, Bi azonban továbbra is készíti a sajátjait.

„A gyerekek szeretik azokat a játékokat, amelyek nem ugyanolyanok, mint az összes többi, amit nem lehet csak úgy beszerezni akárhol. Ráadásul én pedig szeretnék több, változatosabb lehetőséget biztosítani számukra a testmozgáshoz”– mondta Bi. Ott van például a félévente használt kosárlabda, amelyet Bi akár 11 különböző módon tud újrahasznosítani, akár fitnesz labdaként, vagy a fadeszka cipőkhöz használt védőeszközként, sőt sakkfigurák készítésére is.

A Baihanchang általános iskolában tanító Bi Shoujin az elmúlt 38 évben a diákok kedvencévé tette a testnevelés órákat. Bár egy hét múlva kezdődik a téli szünet, Bi azonban máris újra elfoglalt lesz. Szeretne ajándékokat készíteni a 2021-ben végzős diákoknak. Minden évben vannak ugyanis olyan ballagók, akik kérnek tőle egy-egy kisebb sporteszközt emlékbe.

Előfordulhat, hogy az évek múlásával, ahogy a diák felnőnek, már nem fognak emlékezni arra, hogy mikor is használták ezeket a sajátos, kreatív sporteszközöket. Ám a testnevelő tanár, aki évtizedeket töltött az újabb és újabb ötletek megvalósításával, hosszú éjszakákon át hajolt vázlatai fölé, mindig valami újdonságon törte a fejét, soha nem fogja elfelejteni mennyire élvezték a gyerekek a sportot és soha nem fog elhalványulni a testnevelés óra iránti szeretete.