A szegénység elleni küzdelem Kínában, mint világ legnagyobb emberi jogi projektje

2021-04-13 16:39:46

A kínai államtanács sajtóirodája április 6-án kiadta a Kína gyakorlata a szegénység enyhítésében című fehér könyvet. A dokumentumban részletes adatokkal és esetekkel tekintik át a Kínai Kommunista Párt (KKP) irányítsával bejárt rendkívüli utat a szegénység felszámolására, és összefoglalják az országnak a szegénység enyhítésében szerzett hasznos tapasztalatait. Mindezzel alátámasztják elemzők azon véleményét, miszerint Kínának az abszolút szegénység felszámolását célul kitűző programja a „világ legnagyobb emberi jogi projektje”.

A Kína gyakorlata a szegénység csökkentésében című fehér könyv összesen több mint 30 ezer szót tartalmaz, az előszó és a megjegyzéseket tartalmazó záró fejezet mellett öt részből áll. A fehér könyv arról tájékoztat, hogy a nyitás és reform politikájának bevezetése óta, a szegénység mai kritériumait alapul véve, eddig összesen 770 millió vidéki szegény ember szabadult meg a szegénységtől Kínában. A Világbank szegénységmérési módszereivel számítva a globális szegénység felszámolásából Kína több mint 70%-ban vette ki a részét, továbbá 10 évvel korábban teljesítette azokat a célokat, amelyeket az ENSZ fenntartható fejlődési céljainak menetrendjében 2030-ig meghatározott.

Tang Renjian (Tang Zsen-csien) kínai mezőgazdasági miniszter a sajtókonferencián jelezte, Kína szegénységcsökkentési küzdelmének eredménye történelmi és átfogó győzelem. „Az abszolút szegénységet teljes egészében sikerült felszámolni, a jelenlegi szegénységi küszöb figyelembevételével 98,99 millió vidéki szegény ember, illetve 832 szegény megye, és mind a 128 ezer szegény falu szabadult meg a szegénységtől. A regionális szegénységet 14 különösen szegény régióban sikerült felszámolni. A szegénységből kiszabadult emberek életszínvonala jelentősen emelkedett. Vidéken az egy főre jutó rendelkezésre álló jövedelem a 2013-as 6079 jüanról 2020-ra 12588 jüanra, vagyis több mint a kétszeresére nőtt; éves átlagos növekedési üteme 11,6% volt.”

A fehér könyv megállapítja, hogy Kína a különböző helyi adottságokhoz igazodva különböző politikákat alkalmazott a szegénység célzott enyhítésére.

A szegénység enyhítése a hosszú távú fejlődés fontos feltétele. A szegény területeken támogatták a térségben jellemző iparágak fejlesztését a helyi feltételeknek megfelelően, ösztönözték és támogatták olyan új formák és iparágak fejlesztését, mint az e-kereskedelem, vagy például a turizmus. A szegénység enyhítésére irányuló együttműködés a keleti és nyugati régiók között elősegítette a munkaigényes iparágak fokozatos áttelepülését. Ezeken területeken kezdett például kialakulni az élelmiszer feldolgozó és a ruházati ipar, továbbá számos más iparág, ami lendületbe hozta a helyi gazdaságot. Az ipartelepítéssel véghezvitt szegénységenyhítési politika a szegény háztartások 98,9%-át fedi le. A munkaképes szegény emberek számára az állandó munkalehetőség megteremtése kulcsfontosságúnak bizonyult.

Új, előnyösebb környezet kialakításával ugyancsak lehetőséget teremtettek az anyagi jólét megteremtéséhez. Több mint 9,6 millió szegény ember szabadult meg a szegénységtől úgy, hogy átköltöztették őket. Azokon a helyeken, ahová betelepítették őket ipari parkok, különböző műhelyek és támogató létesítmények épültek. A munkalehetőségekkel stabil jövedelmet biztosítottak, és az emberek ugyanazokat az alapvető közszolgáltatásokat élvezhették, mint mások.

A különböző intézkedések közepette fokozták a szegény területek természeti környezetének megóvását és helyreállítását. Sok helyütt a munkaképes helyi lakosok erdőőrök lettek és a természetvédelem szolgálóivá váltak.

A fehér könyv függelék részében részletesen elmagyarázzák a szegénység enyhítésére vonatkozó normák változását és kiigazítását. Erről Hong Tianyun (Hung Tien-jün), az Országos Vidékfejlesztési Igazgatóság vezetőhelyettese a sajtóértekezleten leszögezte, hogy Kína egy átfogó, többdimenziós szabványt alkalmazott a szegénység meghatározásakor és a szegénység enyhítésének programjában, ami nemcsak a jövedelem szintjét méri, hanem azt is figyelembe veszi, hogy a szegény lakosság létfenntartáshoz és fejlődéshez való joga hogyan érvényesül. „Egészében véve Kínának a szegénység csökkentésére vonatkozó normái magasabbak a Világbank abszolút szegénységi kritériumainál és magasabbak az ENSZ fenntartható fejlődés 2015-ben meghatározott 2030-as menetrendjében szereplő abszolút szegénységi normáknál is. Statisztikai adatok szerint 2020 végén Kínában a regisztrált szegény emberek egy főre jutó nettó jövedelme elérte a 10740 népi jüant, ami sokkal magasabb mint a nemzetközi határérték.”

A szegénység csökkentésének folyamatát megfigyelők számára nem nehéz megállapítani, hogy Kínában külön hangsúlyt kapott a szegénység enyhítése olyan társadalmi csoportokban, mint a nők és a gyermekek, az idősek, a fogyatékosok és az etnikai kisebbségek. A kínai kormány átfogóan óvja az emberek túléléshez és fejlődéshez való jogát a szegénységcsökkentés folyamatában.

A fehér könyvben részletesen bemutatják Kína aktív nemzetközi cserekapcsolatait és együttműködését a szegénység enyhítése terén. Kína aktívan részt vesz a globális szegénység felszámolásában, fokozatosan elmélyíti együttműködéseit ezen a terülten, előmozdítja a kölcsönös tiszteletre és a kölcsönös előnyökre alapuló nemzetközi kapcsolatokat. A sajtókonferenciáján Xu Lin (Hszü Lin), a kínai Államtanács sajtóirodájának vezetője hangoztatta: Kína nem fejlődhet a világ nélkül, és a világ nem fejlődhet Kína nélkül. Kína aktívan részt vesz a szegénységcsökkentést szolgáló nemzetközi együttműködésében. A fehér könyv rámutatott: Kína, amely a világ lakosságának egyötödét teszi ki, teljesen felszámolta az abszolút szegénységet, 10 évvel korábban elérte az ENSZ fenntartható fejlődés 2030-as menetrendjének szegénységcsökkentési célját, és jelentős mértékben hozzájárult a globális szegénység visszaszorításához. Kína továbbra is hajlandó megerősíteni cserekapcsolatait és együttműködéseit különböző országokkal a szegénység enyhítése terén, hogy még jobban hozzájáruljon egy olyan nemzetközi közösség kialakításához, amelyben nincsenek szegény emberek.