Egy kazak pásztorok között nevelkedett sikeres írónő rendhagyó vallomása írásról, természetről és a trendek határtalanságáról

Li Juan (Li Csüen) kortárs író 1979-ben született az északnyugat-kínai Xinjiang (Hszincsiang) Ujgur Autonóm Területen. Először blogot írt az interneten altayi (altáji) Li Juan néven, majd 24 évesen kiadták az első könyvét. Az elmúlt 18 évben több mint 10 prózai művet jelentetett meg.

Li Juan író

A han nemzetiségű Li Juan az észak-xinjiangi Altay régióban nőtt fel az ottani kazah nomád pásztorok között; művei főleg a xinjiangi életről szólnak. A nomád pásztorok élete összehasonlthatatlan a nagyvárosiakéval. Li leírta például mi tesznek, ha valaki megbetegszik a végtelen legelőn, hogyan utaznak a nagyvárosokba, mi történik, amikor eltévednek a Gobi sivatagban, hogyan flörtölnek a lányokkal, és hogy zajlik egy kazah esküvő, milyenek egy pásztor hétköznapjai, és hogyan kezelik az extrém időjárást az otthont jelentő jurtákban. Az egzotikus történetek sok olyan, városban lakó embernek jelentenek izgalmas olvasmányt, akik élvezik a városi élet kényelmét, de ugyanakkor vidéki életről is álmodoznak. Li Juan legnépszerűbb prózája több mint 20 ezer 9-10 csillagos értékelést kapott a Douban (Toupan) nevű kínai könyvmegosztó online platformon.

A hszincsiangi Altay régió

Legfrissebb munkáját, a Távoli napraforgó mezőket (Distant Sunflower Fields, angolra fordította: Christopher Payne) idén az Egyesült Királyságban bejegyzett Sinoist Books jelentette meg. Ebben a gyűjteményes kötetben a kínai Xinjiang távoli északnyugati régiójából Li Juan azt is felidézi, hogyan segített anyjának napraforgót termeszteni a kopár földön. Li Juan írásai a mindennapi élet rendkívüli pillanatait ragadják meg. Például egy szorgalmas anya és az etnikai kisebbségek életét rajzolja meg, kifejezi a környezettel kapcsolatos saját aggodalmait és kétségeit, érzékeny, élénk képet adva az olvasóknak az élet törékenységéről, a családi kötelék öröméről és méltóságáról.

Április 8-án Li Juan, a Sinoist Books online közönségtalálkozóján beszélgetett rajongóival, egy pekingi hutongban (sikátorban) található könyvklub kínai és külföldi vendégeivel. Itt beszámolt műve angol fordításának kiadásáról is. Li Juan Kínában jól ismert írónak mondható, Lu Xun (Lu Hszün) irodalmi díjas (Kínában a legmagasabb irodalmi díjak egyike), de műveinek angol fordításai csak idén jelentek meg. Az egyiket közülük Winter Pasture: One Woman’s Journey with China’s Kazakh Herders címmel adták ki februárban az Egyesült Államokban, a másik pedig a Távoli napraforgó mezők. Azoknak, akik soha nem jártak Xinjiangban és félreértéseik lehetnek az ottani élettel az ott élőkkel kapcsolatban, Li Juan könyvei ablakot nyitnak arra a másik világra, hozzásegíti őket Xinjiang korabeli társadalmának és az ott élő emberek gondolkodásának megértéséhez.

Könyvének egy kivonatát olvasta Li Juan a könyvklubon

A könyvklub egyik olvasója azt kérdezte tőle, most, hogy két könyvét is lefordították angolra, hogyan tekint „új identitására”, mint elismert nemzetközi (hatású) író? Li Juan azonban meglepő választ adott.

„Nem gondolom magam nemzetközi hatású írónak. Kínaiul írok, így a műveim valódi kefejező értéke is csak kínai nyelven marad fenn. Ha lefordítják, az a fordítók nehéz munkájának köszönhető eredmény és alapvetően az ő saját munkájuk. Nagyon örülök, hogy lefordították őket, a fordítóké a dicsőség, ennek viszont kevés köze van hozzám. Lehet ugyan, hogy nemzetközi hatása van, de nem tekintem magam nemzetközi írónak” – mondta Li Juan szerényen.

Beismerte, hogy az ihlet nem játszik fontos szerepet a műveiben. Általában csak el kell kezdenie írni, az elején mindig küzd egy kicsit, de ahogy folytatja az írást, továbbgördül a cselekmény. Inkább egy csendes helyen tartózkodva, egyedül a gondolataival és a szavakkal szeret alkotni, anélkül, hogy bárki megzavarná, vagy találkozóra hívná. Az egyik alkalommal a xinjiangi Kanasban (Kanasz) tartózkodott 8 hónapig. Ritkán mozdult ki, sőt, volt hogy két hétig is otthon maradt. A szomszédok nem is tudták, hogy volt-e egyáltalán valaki a lakásban.

„El sem tudom képzelni, mit tennék, ha nem lennék író. Nem tartom magam buta embernek, ezért úgy gondolom, hogy találtam volna egy tisztességes munkát, de azt nem szeretném. Talán gyári munkás lettem volna a futószalag mellett. Szeretek hosszú, ismétlődő feladatokat végezni egyedül. Lehet, hogy ez egy kicsit furcsának hangzik, de nagyon megnyugtatja a szívemet és még örömet is okoz.”

A legelőn, a nomád pásztorokkal töltött éveknek köszönhetően Li Juan műveiben sokat foglalkozik a természettel és a környezettel, ami gyönyörködtető és egyben megindító az olvasók számára. Egy David nevű olvasó úgy fogalmazott, hogy Li könyve olyan, mintha naturalista mű volna. A Távoli napraforgó mezők című könyvében Li Juan egyrészt csodálkozik az emberek bölcsességén és bátorságán, hogy vízerőművet tudnak építeni és termőföldet teremtenek a sivatag közepén, másrészt retteg az emberiség ambíciójától, hogy átvegye a természet irányítását. A könyvklubban folytatott párbeszéd során Li Juan ezt is kifejtette.

„A természet fontos az ember számára, de az ember nem fontos a természet számára. Nagyon aggódom a jelenlegi helyzetünk miatt. Bármennyire is szereti valaki a természetet, az emberiség mindig ellensége a természetnek. Világos határoknak kell lenniük, bizonyos távolságot kell tartanunk. Akik azt állítják, hogy szeretik a vidéki életet, valójában csak változtatni akarnak rajta, ami szerintem kegyetlen gondolat. Tehát talán az volna a legjobb, ha a városban maradnának” – mondta Li Juan.

A kazak ifjúk a lóversenyen

Manapság már kint a pusztában, a kazak pásztorok között is terjedt a modern életmód. A kazak család, amelyet jól ismer Li Juan, például felszerelt egy műholdvevő tányérantennát, amellyel otthon nézhetik a tv-sorozatokat a napelemes fekete-fehér tévéjükön. A szomszédos kazak fiatalember Hourmaci pedig a telefonján keresi a legnépszerűbb kazak nyelvű slágereket és azokat hallgatja éjjel-nappal. A lassan eltűnő nomád életmódról szólva Li Juan elmondta, nem hiszi, hogy valaki el tudja kerülni korunk trendjeit. A változások az emberek akaratát fogják tükrözni.

„Az otthon, amelyről az az olvasó beszélt, biztosan a legelőre, a tanyára utalt. De valójában én is csak vendég vagyok ott. A változások hatását nem tudom értékelni, azok az ott élők akaratát fejezik ki. Ami a jövőt illeti, még mindig optimista vagyok. Azt hiszem, egyre jobb lesz az élet, de pontosan nem tudom megítélni, hiszen már több mint 10 éve elhagytam a legelőt…”

Csoportképet készítettek a rajongók Li Juanval a könyvklub végén

A brit kiadó képviselője szerint a könyv fordításában és lektorálásában ahhoz az elvhez ragaszkodtak, hogy az angol fordítás hű legyen az eredetihez. Mivel világszerte nagyon sokan tanulnak kínaiul, a kiadó azt reméli, hogy az általuk kiadott könyvek az olvasmányaik közé tartoznak majd és párhuzamosan elolvassák majd az eredeti kínait és az angol változatot.

A COVID-19 járvány okozta frusztráció közepette, ha valaki rábukkan Li Juan könyvére, szánjon rá kis időt és engedje meg magának, hogy elmerül az ősi nomád életmódot, a xinjiangiak világát bemutató irodalmi művekben.

Li Juan másik műve, amelyet szintén angolra fordították le.